A kelet-szibériai Jakutföld nem épp a világ legbarátságosabb vidéke, főleg, hogy az itt lévő apró falvak és városok lakóinak elképzelhetetlen hideggel kell megküzdeniük. Az Ingyigirka folyó mentén fekvő, alig félezer lakosú Ojmjakon viszont a világ összes településén túltesz, hiszen talaja egész évben fagyott, sőt, itt mérték a Föld legalacsonyabb hőmérsékletét, -67,8 °C-ot (1926-ból fennmaradt egy -71,2°C-os adat is, bár ezt nem közvetlenül, hanem extrapolációval számolták ki, így helyessége vitatható).
A decemberben három, míg júniusban huszonegy órás nappalokkal együtt élő helyiek ragaszkodnak lakóhelyükhöz, és minden lehetőséget megragadnak annak kényelmessé tételére.
Néhány héttel ezelőtt a faluban járt a neves új-zélandi világutazó fotós, Amos Chapple, hogy megörökítse a helyiek mindennapjait. Most az ő fotóit mutatjuk be.
Ojmjakon kapujában máig a sarló és a kalapács köszönti az érkezőket
![Pillantson be a világ leghidegebb településének mindennapjaiba 1 coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-14](http://24.hu/app/uploads/2017/01/coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-14.jpg)
A település egyetlen boltja, ami minden szükséges holmival próbálja ellátni az embereket
![Pillantson be a világ leghidegebb településének mindennapjaiba 2 99-357438-000001](http://24.hu/app/uploads/2017/01/coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-7.jpg)
Az autókat fűtött garázsban kell tartaniuk, az utcán parkoláskor pedig nem állíthatják le a motort, hiszen az ilyen hidegben sosem indulna újra
![Pillantson be a világ leghidegebb településének mindennapjaiba 3 coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-15](http://24.hu/app/uploads/2017/01/coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-15.jpg)
Az alacsony hőmérséklet a csatornázást is ellehetetleníti, így a mosdók a legtöbb esetben a házak mellett kaptak helyet
![Pillantson be a világ leghidegebb településének mindennapjaiba 4 coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-17](http://24.hu/app/uploads/2017/01/coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-17.jpg)
Néhányan marhákat tartanak, hiszen a haszonnövények nem élnék túl az állandóan fagyott földben
![Pillantson be a világ leghidegebb településének mindennapjaiba 5 IS_55213878](http://24.hu/app/uploads/2017/01/coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-11.jpg)
![Pillantson be a világ leghidegebb településének mindennapjaiba 6 coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-16](http://24.hu/app/uploads/2017/01/coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-16.jpg)
![Pillantson be a világ leghidegebb településének mindennapjaiba 7 99-357438-000013](http://24.hu/app/uploads/2017/01/coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-8.jpg)
A piacon pont ezért nem találkozhatunk például gyümölcsökkel és zöldségekkel, csak hallal
![Pillantson be a világ leghidegebb településének mindennapjaiba 8 coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-19](http://24.hu/app/uploads/2017/01/coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-19.jpg)
A kutyák közül is csak a rendkívül vastag bundával bírók élik túl a hosszú telet
![Pillantson be a világ leghidegebb településének mindennapjaiba 9 coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-24](http://24.hu/app/uploads/2017/01/coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-24.jpg)
![Pillantson be a világ leghidegebb településének mindennapjaiba 10 99-357438-000003](http://24.hu/app/uploads/2017/01/coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-2.jpg)
Életképek a faluból
![Pillantson be a világ leghidegebb településének mindennapjaiba 11 coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-20](http://24.hu/app/uploads/2017/01/coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-20.jpg)
![Pillantson be a világ leghidegebb településének mindennapjaiba 12 coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-21](http://24.hu/app/uploads/2017/01/coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-21.jpg)
![Pillantson be a világ leghidegebb településének mindennapjaiba 13 coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-6](http://24.hu/app/uploads/2017/01/coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-6.jpg)
![Pillantson be a világ leghidegebb településének mindennapjaiba 14 coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-10](http://24.hu/app/uploads/2017/01/coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-10.jpg)
![Pillantson be a világ leghidegebb településének mindennapjaiba 15 coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-13](http://24.hu/app/uploads/2017/01/coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-13.jpg)
![Pillantson be a világ leghidegebb településének mindennapjaiba 16 coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-23](http://24.hu/app/uploads/2017/01/coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-23.jpg)
![Pillantson be a világ leghidegebb településének mindennapjaiba 17 coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-25](http://24.hu/app/uploads/2017/01/coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-25.jpg)
![Pillantson be a világ leghidegebb településének mindennapjaiba 18 coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-12](http://24.hu/app/uploads/2017/01/coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-12.jpg)
![Pillantson be a világ leghidegebb településének mindennapjaiba 19 coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-3](http://24.hu/app/uploads/2017/01/coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-3.jpg)
Az ojmjakoniaknak egy apró szénerőmű biztosítja a meleget
![Pillantson be a világ leghidegebb településének mindennapjaiba 20 coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-1](http://24.hu/app/uploads/2017/01/coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-1.jpg)
![Pillantson be a világ leghidegebb településének mindennapjaiba 21 99-357438-000016](http://24.hu/app/uploads/2017/01/coldest-village-oymyakon-russia-amos-chaple-9.jpg)