Kultúra

Visszatér Magyarországra a The Offspring

A legendás punk-rock együttes a székesfehérvári Fezen Fesztiválon fog színpadra lépni.

A 2012-es Days Go By című kilencedik albuma óta nem sokat hallatott magáról a The Offspring, amely miközben az új lemezén dolgozik, idén ismét koncertezni indul és a Fezen (Fehérvári Zenei Napok) Facebook-bejelentése értelmében a nyáron hazánkba is ellátogat.

A banda augusztus 5-én lép színpadra Székesfehérváron.

Az 1989 óta aktív pop-punk és punk-rock zenét játszó együttes már korábban is járt nálunk, úgyhogy nem lesz a számukra ismeretlen a magyar fesztiválos közeg.

A Dexter Holland – Noodles – Greg K – Pete Parada összetételű kvartett az évtizedek során olyan gyöngyszemekkel örvendeztette meg a rrockereket, mint a Pretty Fly (For A White Guy), a The Kids Aren’t Alright, a Why Don’t You Get a Job? és az Original Prankster, amelyek remélhetőleg idén is felcsendülnek majd a székesfehérvári színpadon.

Miként az a fezenes bejegyzésében is olvasható, Dexter Hollandék mellett olyan további nagyágyúk fognak fellépni az idei Fezen Fesztiválon, mint a nagy Alice Cooper, illetve Saxon, Blind Guardian és Therion. A 20. Fezent augusztus 2-5 között rendezik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik