Kultúra

Nagyratörő simlissé vált a Harry Potter-filmek Ronja

Persze nem a valóságban, hanem a Blöff tévés feldolgozásában, amelyben Rupert Grint játssza majd a főszerepet. Trailer.

Még tavaly áprilisban jelentette be a Sony virtuális tévécsatornájaként működő Crackle, hogy tévésorozatot készítenek Guy Ritchie 2000-ben bemutatott Blöff (Snatch) című bűnügyi komédiájából, merthogy megvásárolták a produkció jogait. A munkálatok azóta megkezdődtek és mostanra már majdnem be is fejeződtek, ezért a Crackle most közzétette az új Blöff teaser trailert, amelyet elnézve a széria stílusa kétségtelenül Guy Ritchie filmjét fogja idézni.

A kedvcsináló megerősíti azt, amelyet a produkció tavalyi beharangozásakor még csupán sejteni lehetett, azaz hogy a Blöff-sorozat olyasformán fog kapcsolódni a filmhez, ahogyan azt az FX égisze alatt futó Fargo című krimi- és drámasorozat teszi a Fargo című 1996-os mozifilmmel, amely ugyan a Coen fivérek krimi-thrillerének címét viseli, mindazonáltal ennél és a címadó városka helyszínénél több közös vonása nincs az alkotással. Az új Blöff tehát az eredetihez hasonlóan Londonban játszódik majd és dióhéjban arról a bűnözésre is hajlamos fiatalokról fog szólni, akik miután rátalálnak egy teherautónyi aranyrúdra, melynek következtében fejest ugranak majd a szervezett bűnözés kellős közepébe.

A sorozat főszereplőjét, bizonyos Charlie Cavendisht alakító Ron Weasley Rupert Grint oldalán ismerős arcként Dougray Scott, Tamer Hassan, Luke Pasqualino tűnik majd fel, míg a további szereplőket főként ismeretlen, fiatal színészek játsszák.

Az új Blöff-sorozat március 16-án fog debütálni a Crackle weboldalán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik