Kultúra

Kiakadt a könyvszakma, Strasbourgig megy

Nem értik sem az állam támogatásait, sem azt, hogy egy könyv miért nem termék.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) tiltakozik a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Kft. (KMTG) íróakadémiájának 400 millió forintos állami támogatása miatt.

Keresztury Tibor igazgató szerint súlyosan aránytalan a KMTG íróakadémiájának megítélt 400 milliós állami támogatás, amikor tavaly a teljes könyvszakma állami támogatása 700 millió forint volt. és a négy országos írószervezet (Magyar Írószövetség, Szépírók Társasága, Fiatal Írók Szövetsége, József Attila Kör) összesen mintegy 110 millió forintból gazdálkodhat. A KMTG támogatása felszámolja a kiegyensúlyozottság utolsó esélyét is a magyar irodalomban. Keresztury Tibor azt mondta, a tehetséggondozás igazi fórumai az ellehetetlenítéssel szembenéző irodalmi folyóiratok és az anyagi gondokkal küzdő, fiatalokat tömörítő írószervezetek, a FISZ és a JAK.

A legnagyobb magyar könyvszakmai szervezet kifogásolja azt is, hogy a kormány egy jelenleg is elérhető könyvsorozat megjelenését támogatja 600 millióval.

A kormány ennyit szán Borovszky Samu Magyarország vármegyéi és városai című 26 kötetes sorozatának kiadására. A több mint 120 éve megkezdett könyvsorozat jelenleg is elérhető az Országos Széchenyi Könyvtár internetes oldalán, ingyenes digitális formában is. Kocsis András Sándor, az MKKE elnöke szerint tudományos szempontból fontos a sorozat, de a 600 millió túlzás. Hogy mennyire, példának hozta, hogy a négy írószervezettel közösen 2015-ben javaslatot tett az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hogy 2017 – az Arany János-emlékév és a Reformáció emlékéve mellett – legyen a kortárs irodalom éve is. A javaslathoz egy 100 millió forintból megvalósítható programsorozat-tervezettel is előálltak, de választ sem kaptak.

Irány Strasbourg!

Kocsis András Sándor saját tavalyi eredményeikről azt mondta, hogy mintegy 1-2,7 százalékkal bővült a könyvpiac a 2015-ös, 46 milliárdos forgalom után. A piaci folyamatokra jellemző, hogy a nagyobb kiadók még nagyobbak, a kicsik még kisebbek lett, a könyvkiadás érezhetően eltolódott a könnyebben fogyasztható kiadványok felé, miközben a magyar szakkönyvkiadás “gyakorlatilag meghalt”.

Az elnök hangsúlyozta azt is, hogy jelenleg 16 kiadó áll vizsgálat alatt, miután az illetékes önkormányzati adóhatóságok úgy ítélték meg, hogy a könyves cégek a helyi iparűzési adóalap megállapításakor hibásan könyvelték szolgáltatás helyett termékként a kiadott könyveket. Több esetben bírósági szakaszba ért az eljárás, egy kiadó ügyében ítélet is született.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése úgy határozott, hogy a strasbourgi bírósághoz fordul jogorvoslatért, ehhez szakértőként egy nemzetközi könyvvizsgáló céget kért fel. Kocsis András Sándor úgy fogalmazott, hogy ezeknek a kiadók ellen folytatott adóügyi vizsgálatoknak semmiféle megalapozott törvényi háttere nincsen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik