Kultúra

Az iroda, ami egy világuralomra törő tudós titkos bázisa is lehetne

Az iroda, ami egy világuralomra törő tudós titkos bázisa is lehetne

A Bahnhof nevű svéd internetszolgáltató mert nagyot álmodni, így most az övék a világ legmenőbb irodája.

Az egykori atombunkerbe helyezett szerverpark és cégközpont folyosói és termei közt sétálva könnyedén egy James Bond-film díszletei, vagy egy velejéig gonosz (és nem mellékesen teljesen őrült) tudós titkos bázisán is érezhetnénk magunkat, várva, hogy felbukkan majd az ügyeletes szuperügynök, hogy megmentse a gyönyörű nőt, vagy épp az egyik szuperhatalmat a rá fenyegető óriási veszélytől.

A Pionen, vagy Fehér Hegy néven emlegetett, gránitba vájt ezekétszáz négyzetméteres bunker a svéd főváros egyik legfontosabb temploma, a gyönyörű Szófia-templom alatt rejtőzik, 2008-as átalakítása pedig az Albert-France Lanord építésziroda nevéhez fűződik, de érdekessége nem merül ki ennyiben, hiszen
a Wikileaks-botrány mögött álló alapító, Julian Assange 2010-ben ezeken a szervereken is tárolta a nyilvánosságra hozott titkos dokumentumok és levelezéseket.
stringio
stringio-1
stringio-5
stringio-3
stringio-2
stringio-6  stringio-8

Fotók: Åke Eson Lindman/ArchDaily
Olvasói sztorik