Kultúra

Csúnyán visszaesett a Louvre látogatottsága 2016-ban

A franciaországi terrortámadások miatt csökkent a múzeum látogatóinak száma.

A világhírű párizsi múzeumot a Franciaországban az utóbbi időben elkövetett terrortámadások miatt 15 százalékkal kevesebben keresték fel, mint egy évvel korábban.

Az intézmény legfrissebb tájékoztatása szerint tavaly 7,3 millió, a lens-i fiókmúzeuméval együtt pedig 7,7 millió látogatót fogadtak. A biztonsági kockázatok miatt a párizsi Louvre-ban meredeken esett a külföldi és 28,4 százalékkal az iskolás látogatók száma, míg a múzeum hazai vendégeié stabilan kétmillió körüli.

Nemcsak a terrorveszély, az árvíz miatt is kevesebben keresték fel a francia főváros híres múzeumát tavaly. Júniusban a Szajna magas vízállása miatt négy napra be kellett zárni a múzeumot. Mindezek ellenére jelentősen sikerült növelni a vendégek elégedettségét: a 2015-ös 53 százalékhoz képest tavaly 70 százalék mondta, hogy elégedett a látogatói élménnyel a párizsi múzeumban.

A látogatószám csökkenése ellenére a párizsi Louvre még így is a legnépszerűbb francia kulturális intézmény a külföldiek körében, akik közül a legtöbb amerikai. Őket a kínai, a brit, a spanyol és az olasz turisták követik.Mindeközben egy másik párizsi múzeum, a Pompidou Központ viszont a tavalyelőttihez képest kilenc százalékkal 3,33 millióra növelte látogatóinak számát 2016-ban. Mindazonáltal a Franciaországban elkövetett dzsihadista merényletek miatt ott is jelentősen csökkent a külföldi látogatók száma, nőtt viszont a franciáké.

Forrás: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik