Kultúra

Woody Harrelson megcsinálja a világ első élő filmjét

Történelmi tettere készül a színész, akinek különleges produkcióját annak forgatása közben fogják vetíteni a mozikban. Videó.

Nem akármilyen forradalmi projektet talált ki magának a két Oscar-díjra és négy Golden Globe-ra is jelölt Woody Harrelson, aki januárban vitathatatlanul

történelmet fog írni a Lost in London című produkciójával, ugyanis ez lesz a moziban valaha bemutatott első élő film.

A rendezőként éppen ezzel a rendkívüli alkotással debütáló Harrelson a Lost in London (Elveszve Londonban) előzetesében szépen el is magyarázza nekünk, mire is készül: az élete egyik legrosszabb éjszakáját felelevenítő filmjét azzal egy időben fogják vetíteni Amerika-szerte 550 moziban, hogy az éppen készül. Jóllehet, így elsőre a produkció nem tűnik többnek egy színházi előadás élő közvetítésénél, ám turpisság mégiscsak lesz benne, ugyanis a Lost in Londont 14 helyszínen fogják forgatni, egy folyamatosan mozgásban lévő 30 fős stábbal, amely mindvégig egyetlen egy kamerát használ majd.

Miként az a beharangozóból is lejön, a száz percesnek tervezett Lost in Londont Harrelson nemcsak rendezi, de a főszerepét is ő fogja játszani, miközben mellékszereplőként Owen Wilson és Willie Nelson is feltűnik majd az oldalán. A roppant izgalmasnak ígérkező produkció első (és feltehetően utolsó) vetítése január 19-én lesz az Egyesült Államokban.

Forrás: Entertainment Weekly via KULTer

Ajánlott videó

Olvasói sztorik