A XX. század művészetet megújító intézménye, a Walter Gropius által lefektetett elvekből indult Bauhaus legismertebb műveit – így például Marcel Breuer csővázas székeit, vagy épp Moholy-Nagy László legismertebb műveit – jó eséllyel minden kultúraimádó ismeri, sőt, még az is megesik, hogy néhányan épp a magyar Bauhaus-tagok – vagy az azok műveiből inspirálódott tervezők – által tervezett lakóházakban élnek, de az intézmény modern táncművészet terén tett próbálkozásait minden bizonnyal nem ismerik.
Ez nem meglepő, hiszen a festőként, szobrászként, táncosként, formatervezőként, és díszlettervezőként is alkotó Oskar Schlemmer 1922-ben bemutatott, hét éven át (az éppen kitörő gazdasági világválság más kulturális projektekhez hasonlóan ezt is elsöpörte) játszott Triád-balettje sem saját kortársai, sem a XXI. századi ember számára nem olyan fogyasztható, mint bármilyen használati tárgy, vagy lakóház, de terjedésén és megítélésén a nácik beskatulyázása sem segített, hiszen számtalan kortárs alkotóval együtt Schlemmer munkáit is degenerált művészetté nyilvánították.
A zeneszerző Paul Hindemith-tel közös projekt a klasszikus balettet a Bauhaus-iskola elveivel és az avangárddal házasította, így messze más képet mutat, mint egy tradicionális, tütüben előadott táncdarab. A színpad fura színekben pompázik (minden jelenet más színt s hangulatot kapott, így a kezdeti vidám citromsárga előbb ünnepi rózsaszínre, majd misztikus feketére vált), a táncosok pedig sokszor teljes testet fedő, furcsa ruhákban és maszkokban adják elő a fura koreográfia lépéseit.
Az eredeti előadásokról nem készült teljes mozgóképes felvétel, de 1970-ben a német Bavaria Atelier GmbH a rendelkezésre álló archív fotók és jegyzetek, valamint jelmezek nyomán felelevenítette az eredetileg is improvizatív darabot, majd harminc perces filmet készített belőle – sajnos az eredeti zene helyett immár Erich Ferstl szerzeményeivel.
A teljes felvétel elérhető a Youtube-on:
