Kultúra a világ egy fura hely

A világ legszokatlanabb hangszerei leginkább a gyermekrajzokra emlékeztetnek

Kilenc példa arra, hogy igenis van élet a csellón, a zongorán, a klarinéton és a hegedűn túl.

A tizenhetedik század folyamán megszületett orosz balalajka különböző méretekben érhető el – ezek közül a legnagyobb a kontrabasszus, aminek a biztonság kedvéért lába is van, kéz helyett pedig bőrpengetővel szólaltatják meg.

A Lev Szergejevics Termen (Léon Theremin) által 1928-ban épített theremin, az első elektromos hangszerek egyike, melynél egyáltalán nincs szükség fizikai kontaktusra. Mára számtalan formában és méretben gyártják, de egyértelmű kedvenceink a matrjoska babákba rejtett darabok.

A Pat Metheny számára Linda Manzer által 1984-re megépített, negyvenkét húros Pikasso gitár

Az egész zenekart helyettesíteni képes, némafilmek kíséretére használt Fotoplayer, amiből két évtized alatt 8-10 ezer darab készült, a hangosfilm mégis pillanatok alatt száműzte a filmszínházakból. Mára mindössze egy tucat működő példánya maradt fenn.

Az Emerson L. Richards amerikai szenátor által megálmodott, és a Midmer-Losh Organ Company által megvalósított szuperorgona, mely ma az Atlantic CIty-ben lévő The Boardwalk Hall Auditorium dísze. A hangszer hét billentyűzettel és több száz rejtélyes gombbal és pedálok rengetegével rendelkezik, szóval ember a talpán, aki képes kiaknázni a hangszerben rejlő összes lehetőséget!

A kétszáz méterről, széllel szemben, vagy hóviharban is egyértelműen japán agymenésnek tűnő, Majva Denki által megálmodott otamaton, ami valószínűleg egy óriási hangjegy és egy férfi ivarsejt találkozásából született

A Benjamin Franklin által 1762-ben feltalált üvegharmonika, ami  ugyanazon az elven működik, mintha nedves ujjakkal dörzsölnénk egy üvegpohár száját, annyi különbséggel, hogy ezt hallgatva egyáltalán nem érezzük magunkat kellemetlenül.

A világ legnagyobb hangszere a három és fél hektáros Luray-barlang, hiszen ez rejti az óriási orgonasípokként viselkedő cseppköveket. Az 1956-ban a Pentagon egyik tudósa, Leland W. Sprinkle által megálmodott hangszert ma is gyakran megszólaltatják.

A Francesco Romei által fából és műanyagból épített hiperbasszus fuvola, aminek a legmélyebb hangjait az emberi fül már képtelen meghallani, csöve pedig nyolc méteres.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik