Kultúra

Azt hitted, a Trónok harca látványos és szexi? Nézd meg az új Óz-sorozat trailerét!

A klasszikus történetből az NBC készít fantasysorozatot, amely az előzetese alapján még az HBO szériáját is lepipálhatja.

Manapság, amikor már minden valaha sikeres könyvből, mozifilmből, képregényből, rövidfilmből, képeslapból, prospektusból, etc tévésorozatot készítenek, miért is lenne épp a nagy klasszikus Óz, a csodák csodája kivétel, amely ha belegondolunk, kissé modernizálva kétségtelenül remek alapanyagot szolgáltathat egy klassz fantasysorozathoz. Kb. erre jöttek rá a közelmúltban az NBC tévés hálózatnál is, ezért elkezdték kidolgozni a történet újragondolt változatát, amelyből utóbb az Emerald City (Smaragdváros) született. A széria jövőre fog startolni, ezért most megérkezett hozzá az első poszter és az első előzetes.

NBC
NBC

A kedvcsináló alapján nem változtattak sokat az alapsztorin: mindössze a mába helyezték és Dorothy Gale szerepét egy dögös csajra, bizonyos Adria Arjonára bízták, akit ez idáig inkább csak A célszemély és A törvény nevében című sorozatokban láthattunk, futólag. Az események is nagyjából ugyanúgy fogják követni egymást a sorozatban, amelyben a fő újdonságokat a penge vizuális effektusokkal tűzdelt varázslatok és csaták fogják jelenteni, miközben számos izgalmas megjelenésű karaktert ismerhetünk majd meg, köztük a legendás Madárijesztő – Bádogember – Oroszlán trióval, akik igazán menő dizájnt kaptak.

A népes szereplőgárdát alkotó sok ismeretlen színész mellett a sorozat húzóneve a nagy varázslót alakító Vincent D’Onofrio lesz, aki olyan produkciókból lehet ismerős, mint az Acéllövedék, a Men in Black – Sötét zsaruk, a Jurassic World és a Netflix-féle Daredevil.

Az Emerald City január 6-án fog indulni az NBC amerikai csatornájának műsorán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik