Kultúra

15 dolog, amit tudnod kell, mielőtt megnézed a Szívek szállodája visszatérését

Visszaszámlálás indul: tíz nap múlva itt a Szívek szállodája nagy visszatérése. Összeszedtük, mire számíthatunk.

1. Luke és Lorelai még mindig nem házasok

Nincs még egy olyan pár a tévétörténetben, amelyik ennyire egyértelműen egymásnak lett teremtve, mégis, ennyire sokat kellett tűkön ülve, párás tekintettel drukkolva arra várni, hogy végre történjen köztük bármi. Mondjuk ez.

Aztán még ugye az sem volt olyan biztos. Aztán a sorozat végére csak-csak révbe értek, és jelen állás szerint, a kávéval kapcsolatos merőben eltérő véleményeik ellenére azóta is együtt vannak – ám hivatalosan még mindig nem kötötték össze az életüket. Amit nézhetünk onnan, hogy mégis mi a fene tart ilyen sokáig? – meg onnan is, hogy a négyrészes visszatérő a lehető legjobb alkalom arra, hogy rajongók milliói zokoghassák végig Lorelai és Luke esküvőjét. Atyaúristen, mekkora húzás lenne.

2. Rorynak karriergondjai vannak

Rory, a tökéletes, színjeles tanuló, minden könyvet elolvasó, tanárok kedvence Rory, a Yale után nyakába vette Amerikát, hogy az akkor még csak elnökjelölt Obama kampánykörútjáról tudósítsa a világot.

szivek_szallodaja_gilmoregirls_revival_rory_chilton

Fényes karriernek nézett tehát elébe, ám most úgy tűnik, hogy amikor visszatérünk a Gilmore lányok világába, mégsem áll a helyzet túl rózsásan: ahogy generációjából olyan sokaknak, Rorynak is meg kell vívnia a saját harcait, hogy megtalálja a hivatását.

3. A trailerben látott jelenet nem lesz benne a sorozatban

Lorelai és Rory ülnek a családi házban, és kávézgatás közben tolják a szokásos műsorukat. Ezzel jelentették be annak idején, hogy mikorra várható a revival debütálása. Nos, a lányok halomnyi sziporkázó beszélgetései közül pont ezt nem fogjuk a képernyőn látni, a jelenetet ugyanis a sorozatot megalkotó Amy Sherman-Palladino kimondottan erre az alkalomra, a trailerhez írta.

4. Richard halála mindenkire hatással van

Rory nagyapja a visszatérésben már nem szerepel, Richard Gilmore ugyanis a történet egy pontján távozott az élők sorából. Nem a sorozat készítői ilyen kegyetlenek, hanem az élet: valójában a karaktert játszó Edward Herrmann halt meg még 2014 decemberében. Így aztán a sorozat története is változik, Rory imádott nagyapjának halála mindhárom Gilmore „lány”, Rory, Lorelai és Emily életére is kihatással lesz, amint a készítők ígérik „változatos és váratlan módokon”.

Gilmore Girls

5. Az összes régi szereplővel találkozunk

Már Richardot leszámítva, ugye. Rajta kívül azonban tényleg MINDENKI visszatér, a végén – az eredeti tervektől eltérően – még Sookie is, minthogy Melissa McCarthy, aki időközben felkapott komikává érett, végül talált helyet a naptárában a forgatásra. De nemcsak ő, hanem Stars Hollow teljes lakossága és az összes eredeti szereplő is részt vett – lám, nem csak a nézőknek életbevágóan fontos a sorozat visszatérésének létrejötte. Mi több, nemcsak a régi szereplők térnek vissza: a Chilton is újra feltűnik, egyelőre nem tudni, mi célból. Egyes spekulációk szerint Rory ott fog tanítani, mások szerint valami osztálytalálkozó-féle lesz, minthogy Paris is visszatér. Bármi megtörténhet.

6. Lesz egy esküvő

A gyártási munkálatok során legalábbis voltak erre utaló jelek. Arról ugyanakkor természetesen senki nem árul el semmit, hogy kik is lesznek az egybekelő felek, naná hogy, ki akarná, hogy egy ilyen infót elspoilerezzenek. Szóval indulhatnak a rajongói teóriák, nem is mondanék semmit, azon kívül, amivel ugyebár a cikket kezdtem, jelesül, hogy Lorelaiék még nem házasok. És még a húpa is megvan!

szivek_szallodaja_gilmore_girls_lorelai_luke_huppa

7. És lesz egy musical is

Jelentsen ez bármit. A visszatérés négy részének egy pontján Stars Hollow „történelmét” (muhaha) színpadra állítják, nem is akárhogyan: musical formában. Miss Pattynek minden bizonnyal lesz köze a dologhoz a kis tánciskolás növendékeivel, ám rajta kívül egy új arcnak is köze lesz a dologhoz, Sutton Foster, a nálunk kevésbé ismert, leginkább zenés mozikban szerepelt színésznő ugyanis leigazolt a visszatérés Nyár című epizódjához.

sutton_foster

8. Jess három epizódban biztosan jelen lesz

Milo Ventimiglia megerősítette, hogy a négyrészes revival három részében biztosan látjuk majd Jessként. Arról ugyanakkor érthető okokból nem mondott semmit, hogy vajon hogyan is alakul karakterének szerelmi élete. Pedig, ugyebár, minden rajongó ezt akarja tudni. November 25-én kiderül.

szivek_szallodaja_gilmore_girls_jess

9. A visszatérő epizódok kezdetekor Rory szingli…

Azt ugyan tudjuk, hogy a három exbarát mindegyike visszatér majd valamennyi időre, ám egyikük sem Rory pasijaként – legalábbis a történet kezdetén. Minthogy hősünk épp az életét próbálja újragondolni, ez nem is meglepő, mi több, sokan egyenesen arról fantáziálnak, hogy Rory kicsit kipróbálja magát a randizós szingli-életben. Azon mondjuk erősen meglepődnék, ha egy Szex és New York szintű kalandrali lenne a dologból.

10. …a végére viszont összejön az egyik exével

Mondom még egyszer.

Összejön.

Az.

Egyik.

Exével.

Hahó, Dean-, Jess- és Logan-drukkerek!!! Végre eldől az évtizedes kérdés!

gilmore-guys-768

Na jó, ne higgyünk el mindent, de erre utal az egész revival szervezése, a tény, hogy nem egy évadot kapunk tizenakárhány résszel, és benne a folytatás lehetőségével, hanem négy, egész estés hosszúságú epizódot az összes régi szereplő visszatérésével. Mindez a felé mutat, hogy Sherman-Palladino meg akar adni az embereknek egy újabb megnyugtató, örömteli lezárást, amiben mindenkinek meglesz a helye. Így Rory exeinek is eldőlhet a sorsa, nagy eséllyel Jess és Logan között, pusztán abból a prózai tényből kiindulva, hogy a Deant alakító Jared Padalecki olyan elfoglalt a Supernatural munkálataival, hogy a visszatérés mindössze egyetlen forgatási napján vett részt.

11. Végre kiderül, ki is Michel valójában

Hét évadnyi affektáló morcoskodás után végre megtudunk valamit a francia recepciós háttértörténetéről. Már csak ezért megnéznénk. Addig is itt az epizód, amiben magyaroknak szól be – magyarul.

12. Paris és Doyle valószínűleg még mindig együtt vannak

Hivatalosan persze még nem tudni semmit, de egyes pletykák arról szólnak, hogy a pár nemhogy együtt van, de már gyerekeik is vannak. Örvendjünk – majd képzeljük el szépen, milyen lehet, ha egy Paris Geller az anyád.

13. Látogatást teszünk egy kommunába

Mármint egy olyan igaziba. Egyelőre nem tudni, melyik Gilmore sorsa tartogatja a hippi kommunát lehetséges jövőként, akárkié is, ezt látni kell.

14. Paul Anka!

Bizony, a blöki is visszatér, és jó eséllyel még annyit sem változott, mint emberi kollégái. Szerencsére vannak még fix dolgok a világban.

szivek_szallodaja_gilmore_girls_paulanka

15. Black Friday vs Gilmores

Az idei Black Friday őrületet alighanem csökkenti majd valamelyest az az aprócska tény, miszerint éppen aznapra esik, amikor a várva várt revival megérkezik. Szóval itt a lehetőség dönteni, hogy a tikkelésig menő vásárlási lázat választod, avagy némi nosztalgikus sírdogálást. Utóbbi esetben kezdd a trailerrel!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik