Kultúra

Bob Dylan megszólalt irodalmi Nobel-díja ügyében

Október 13-án jelentették be, hogy az idei irodalmi Nobel-díjat Bob Dyan énekes, dalszerzőnek ítélték oda, azóta azonban a művész nem szólalt meg az elismerés ügyében. A Svéd Akadémia több alkalommal is hiába kereste a bejelentés után Bob Dylant, hogy személyesen közöljék vele a jó hírt, a 75 éves amerikai zenész és költő azonban nem válaszolt a szervezet telefonjaira, e-mailjeire. Múlt héten az akadémia egy tagja udvariatlannak és arrogánsnak nevezte Dylan viselkedését.

A hallgatása miatt kritizált Dylan most megtörte a csendet. A Nobel Alapítvány közleménye szerint a művész elfogadja a díjat. A hallgatás oka pedig az volt, hogy Dylant annyira büszkévé tette az elismerés, hogy elhagyták a szavak.

A Nobel-díjról szóló hír után nem tudtam szóhoz jutni. Ennyire nagyra értékelem ezt a megtiszteltetést

-mondta az akadémia titkárának a művész pénteken.

Arról még nem született döntés, hogy Bob Dylan részt vesz-e a decemberi díjátadón. A brit Daily Telegraphnak viszont Dylan azt mondta: mindenképpen ott szeretne lenni a díjátadón, “ha ez egyáltalán lehetséges”.

(BBC)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.