Kezdjük az elején. Hogyan kerül a Lúdas Matyiba elefánt?
A cirkusz egy olyan műfaj – mint erre rájöttem roppant hosszú cirkuszi karrierem során, ez eddig három produkciót jelentett, a Nemzetközi Cirkuszfesztivált, az Atlantisz gyermekeit és most a Lúdas Matyit –, hogy a lehetőségek nagyban alakítják a dramaturgiát. Álmodozol arról, hogy legyen benne ez, legyen benne az, mindenfélét elképzelsz, szabadjára engeded a fantáziád. Az Atlantiszba például lettek volna fókák, szerepelnek is a plakátokon, aztán mégsem érkeztek meg, ugyanis nagyon kevés cirkuszi fókaszám van a világon, és máshonnan kaptak egy jobb ajánlatot, elúsztak arra. Ennek majdnem a fordítottja játszódott le most. Azt szerettük volna, hogy Döbrögi uraság valami hozzá és hatalmához illően nagy jószág társaságában jelenjen meg a porondon.
A forgatókönyv egyik korai változatában még egy hatalmas szürke marháról volt szó, amelyik behúzza Döbrögi kocsiját, aztán jól alakultak a tárgyalások, és feltűnt egy igazi élő elefánt. Vagyis, ha jól emlékszem, kettő is, anya és kicsinye. Ekkor egy olyan változatot kezdtünk kidolgozni, amelyikben megtartottuk volna a narrátort, az öreg elefánt mesélte volna el az egész történetet a kicsinyének, olyasmi végkicsengéssel, hogy az sokat tanuljon az emberek viselt dolgairól és magáról az emberről. Ugyanúgy a kiselefánt, mint ahogy a nézőtéren a gyerekek. Így rendeztük volna össze a történetet, elefántperspektívából. Szerintem ez is nagyon szerethető lett volna.
Aztán a háttérben megint valami megváltozott, mégsem számolhattunk ezekkel az elefántokkal, ekkor jött az életnagyságú bábelefánt ötlete – ami el is készült, köszönhetően Bodnár Enikőnek és Székely Andreának. Így írtuk tovább a darabot, amikor megint jött a jó hír, egy másik elefánttal mégis sikerült megegyezni.
És ilyenkor mi van?
Van egy lenyűgöző és élethű óriásbábod a raktárban és egy ötvenöt-éves elefánthölgy ácsorog kint hátul.
Hogyan lehet ezt a rendezői és dramaturgiai problémát feloldani a darabban?
Agyaltunk, megoldottuk, mindketten szerepelnek és ennek még mély szimbolikája is lett. Olyan, amire pár hónappal korábban nem is gondoltunk volna, hisz nem is gondolhattunk volna.
Említetted még régebben, hogy azért lett elefánt, mert könnyebb volt elefántot szerezni, mint kutyát.
Ott volt az álom, hogy legyen benne elefánt. Az köztudott ebben a világban, hogy kinek van elefántja és ki mikor ér rá, az elefánttulajdonosok le vannak szerződve cirkuszokhoz, akár évekkel előre is. Mi nem azt szerettük volna, hogy a produkcióban táncoljon az elefánt vagy kézen álljon, hanem azt, hogy jelenjen meg. Az élményt az elefánt szinte kézzelfogható közelsége jelentené. De ahogy mondtam, az utolsó pillanatig kérdéses volt, hogy lesz-e vagy sem. Végül hamarabb megérkezett az élő elefánt, mint a kutyák. Ezen sokat vicceltünk hátul, hogy könnyebb Budapesten elefántot szerezni, mint kutyát.
S ha már kutyák, ez egy másik trendmutató projekt. A darabban menhelyi kutyusok szerepelnek – a Kutyamentő Angyalok Egyesülettől –, akiket örökbe lehet fogadni. A bevonuló hajdúk kutyái ők, annyi lett volna a dolguk, hogy a Moszkvából rendelt félelmetes, vicsorgó, véres fogú szájkosárban állnak vagy ülnek a verőlegények mellett. Ehelyett hancúroztak, dörgölőztek, fáradhatatlanul szeretetet koldultak. Semmi komolyság nincs bennük! De vissza az elefánthoz. A kutyusok hangulatot erősítő szereplők. Az elefántnak azonban dramaturgiai funkciója is van, az elefánt milyensége és feltűnései alakítják a dramaturgiát. Döbrögi eredetileg és a korábbi feldolgozásokban egy önkényeskedő, hatalom ittas, kapzsi uraság, vagy pedig egy kövér, groteszk és a deklasszálódás ellen minden eszközzel kapálózó nemes úr volt.
Ott nem voltak elefántok, ezért mi egészen új kérdésekkel találkoztunk: milyen legyen a mi Döbrögink?
Álljunk meg csak akkor egy pillanatra: keleti önkényúr.
Ha akarod, akkor maharadzsa-típusú, ha akarod, akkor szultán-típusú, ha meg azt akarod, akkor lehet olyan, mint a Flash Gordon című filmben a galaxis császára, a Max von Sydow alakította Ming. A kosztümje is, zeneileg is, szövegileg is megidézi ezt a fajta, 18. századi és romantikus orientalista elképzelést. Ahogy egy kisgyerek elképzelheti, hogyan néztek ki a történelem vagy az univerzum története során a különböző önkényurak és császárok. És ez nagyon is jó, mert a Lúdas Matyi a cirkuszban egy alapvetően gyerekközönséget megcélzó produkció.
Mi a te titulusod pontosan? Cirkuszi dramaturg?
Jobb híján dramaturg vagyok. A cirkusz hagyományosan ugyanis nem erre épül, hagyományosan nincs ilyen pozíció, ezt Fekete Péterrel együtt találtuk ki. A világon nem lehet több jelenleg egy-két tucat cirkuszi dramaturgnál, olyan valakiből, aki nagyjából azt csinálja, amit én a Fővárosi Nagycirkuszban, bármi is szerepeljen aztán a névjegykártyáján. Fekete Péterrel – aki korábban bűvész, a cardiffi Bute Theatre rendezője, majd a Békéscsabai Jókai Színház és a Szarvasi Vízi Színház igazgatója volt – néhány hónappal azután hozott össze egy közös barátunk, hogy a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója és a cirkuszművészet megújításáért felelős kormánybiztos lett.
Ő többek között társművészeti, színházi, költői, zenei elemekkel szerette volna megújítani a cirkuszt, és keresett valakit, aki fel tudja fejleszteni a produkciók szövegvilágát. Ezért találkoztunk, hogy én erre alkalmas lehetnék, mivel már jó ideje írok mindenféle műfajban.
Először megnéztem az akkoriban futó Balance című előadást, kíváncsi volt a véleményemre. Hajnali háromig beszélgettünk arról, mit lehetne máshogy csinálni, milyen ötleteink vannak, mi működne és hogyan, azaz végeredményben – ha nagy betűkkel fogalmazhatok –, hogy hogyan lehetne megújítani magát a cirkuszművészetet. Végigdumáltuk az éjszakát, nagyon egymásra kattantunk, egy sereg dologban ugyanazt gondoltuk. Ennek a közös munkának az első kísérlete lett a Nemzetközi Cirkuszfesztivál.
Cirkuszművészet megújításáért felelős kormánybiztos? Létezik ilyen pozíció?
Igen, létezik. Ha jól emlékszem, akkor pontosan úgy van, hogy a nemzeti cirkuszművészeti stratégia kidolgozásáért felelős miniszteri biztos.
Szóval ez kormánypolitika, hogy legyen jó a cirkusz Magyarországon?
Ahogy az opera vagy a színház sem. Viszont ezek állami művészeti intézmények, a háttérben elég nagy intézményrendszerrel. Például ide tartozik az artistaképzés és a technikai szakmák képzése is. Vagy ide tartozik a cirkuszművészek társadalmi megítélése és nyugdíjazása is. Ha jó az alapfokú és a középfokú képzés, akkor itt helyben képeznek ki olyan artistaművészeket, akik aztán felléphetnek a Fővárosi Nagycirkuszban is, akik miatt a produkciók nemcsak álmok lesznek, hanem nekik köszönhetően megjelenésükben, kivitelezésükben is világszínvonalú előadások.
Az, hogy milyen egy előadás, művészeti kérdés. Az viszont, hogy ez az előadás létrejöhessen, és hogy a fellépők a képzésük során a maximumot kapják, és tervezhessék előre az életüket – például hogy huszonöt év munka után az artistaművészek elmehessenek szakmai nyugdíjba, ahogy például a balettosok –, már kultúrpolitikai kérdés. A művészeti koncepcióért a cirkuszi rendező vagy a cirkuszigazgató felel, de minden ezen túlmutató dologért és ügyért a kormánybiztos.
Ezek közé tartozik például, hogy a Fővárosi Nagycirkusz hamarosan új épületbe költözik, abban pedig létrejön egy Közép-európai Cirkuszkutató Központ, megsokasodtak a szakmai konferenciák és tapasztalatcserék, és Hollandia után Magyarországon került fel a cirkuszművészet a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére, ahonnan már csak egy lépés, hogy a cirkuszművészetet felvegyék az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára. Fekete Péter ezért is utazik a napokban Brüsszelbe, hogy a Conference on the Future of Circus Art in the European Union konferencián bemutassa a magyar cirkuszművészet sokszínűségét és a cirkuszban rejlő egyéb társadalmi vagy pedagógiai dimenziókat.
Ha belegondolsz, akkor a cirkuszművészet egy sok száz vagy ezer éves hagyománnyal rendelkező művészeti ág, amelynek ugyanúgy megvannak a maga szintjei, mint a többi művészeti ágnak is. A vásári mutatványos vurstlitól kezdve a sátras vándorcirkuszokon át, egészen például a pár esztendő alatt világhírűvé vált magyar Recirquel társulatig, vagy az abszolút csúcsig, a Cirque du Soleil-ig.
Ehhez tartozik még a Fővárosi Nagycirkusz nemzetközi szinten különleges státusza is. Hiszen kőcirkusz. Amiből Közép-Európában nincsen sok, Bukarestben és Münchenben van ilyen a legközelebb. Kőszínházból rengeteg van, viszont kőcirkuszból nagyon kevés. És ez egy nagyon fontos dolog, amivel jól kell sáfárkodni. Egyik oldalról egy kőcirkuszban technikailag sokkal több dolog valósítható meg, mint egy sátorban, sokkal látványosabb produkciók hozhatók létre, másik oldalról pedig
ahová szívesen jönnek haza a világ minden tájára folyamatosan utazó artistaművészek, és egy olyan hely, ahonnan új impulzusok vagy víziók indulhatnak el. Vagy éppen műfajmegújító kísérletek, mint amilyen a Lúdas Matyi is a maga újszerű és összművészeti „történetmesélő cirkusz”-koncepciójával.
Az látszik, hogy valami megindult a cirkuszok körül, mert ha jól láttam a beszámolóidat, az Atlantisz gyermekeit is több mint kétszázezren nézték meg.
Nemrégen láttam a pontos számot, összesen 208.835 néző látta.
Többek között Penélope Cruz.
Igen, kétszer is. És a férje, Javier Bardem, valamint az egész családjuk. Erről is van egy jó sztori. Egyre több külföldi és hollywoodi filmes és színész jön Magyarországra, és mi érdekli őket, ha a kisgyerekeiket is elhozzák magukkal? Lazulnak egyet a Széchenyi vagy a Rudas fürdőben, megnézik az állatkertet, és kíváncsiak a Fővárosi Nagycirkuszra is.
Egyébként Penélope Cruz és Javier Bardem civilben jöttek, kiállták a sort, megvették a jegyüket, a jegyárus néni ismerte fel őket.
Mit mondott a néni? „Aranyoskám, maga nem a Penélope Cruz?”
Hehe, fogalmam sincs. De rögtön hátraszólt, hogy micsoda vendégek érkeztek, és hogy hol ülnek, az egyik fotós odament és kattintott róluk pár képet. Az rendben van, még ha elég menőn is hangzik, hogy egyszer eljönnek, gyerekestül megnézik, de a poén ebben az egészben az, hogy annyira tetszett nekik az Atlantisz gyermekei, hogy másnap visszajöttek. Megint kiállták a sor, megvették a jegyet, és a néni megint hátraszólt, hogy megint micsoda vendégek érkeztek, na és ekkor akcióba lendült az egyik műszakos kolléga.
Azt tudni kell, hogy a cirkuszban mindenki beszél egy kicsit valamilyen idegen nyelven, ez egy minden ízében nemzetközi művészet. Angolul, németül, oroszul, olaszul vagy spanyolul alapszinten mindenki megtanul. A jelenlegi stáb tagjai is utaztak vagy dolgoztak mindenfelé a világban, és ide is mindenhonnan jönnek artisták, zsonglőrök, állatidomárok. Az angol persze a közös nyelv, de aki egy kis időt is eltölt a cirkuszi életben, legalább konyhaszinten megtanul több nyelven is.
No, mikor másodszor is eljött a Cruz–Bardem család, akkor pont egy olyan kolléga volt műszakban, aki tudott egy kicsit spanyolul, és amikor kiszúrta őket a tömegben az előadás után, akkor kézzel-lábbal elkezdte őket győzködni, hogy menjenek hátra vele a backstage-be, ő körbevezeti őket és megmutat nekik mindent, a varázsautót, a varázsládát, az állatokat, mindent. Végül mégsem mentek hátra, szerintem túl lelkes volt a kolléga, és ez talán megijeszthette őket.
Nemrég ment le Lúdas Matyi premierje, jók voltak a visszhangok, csak az egyik napilaptól kaptatok hideget.
Az Atlantisz gyermekeit nagyon szerette a közönség, az főleg a cirkuszról szólt, a hatalmas szökőkútrendszerben összerakott cirkuszi produkciók köré épült a kerettörténet. Amikor az esős és szürke téren az egykedvű és megszürkült járókelők között egy kisfiú kihalászik egy ládát és kinyitja, akkor megváltozik körülötte minden, a ládából előveszi az elsüllyedt-elfelejtett Atlantisz kincseit. Ezek a kincsek vagy csodák pedig maguk a cirkuszi számok és mutatványok, amelyek egy tündérbohóclány iránymutatásai szerint sorra követik egymást, míg a végén egy kicsit maga a világ is megváltozik, leveszik az emberek a szürke esőkabátokat és elfogadják a csodákat.
Arról szólt ez a darab, ami a cirkusz is valójában, varázslat és csoda, ez a darab a cirkusz metaforája volt, ha úgy vesszük. Az elképesztő látvány mellett ezt is nagyon szerette a közönség, azt a fajta újítást, hogy nem csak cirkuszi számokat kapnak egymás után, hanem egy egységes és komplett darabot, finoman végigvezetett történetszálakkal, visszatérő karakterekkel, szimbólumokkal és üzenettel.
Mind látványilag, mind zeneileg, mind szövegileg és természetesen cirkuszilag is. Így lett átírva az eredeti Lúdas Matyi is, így találtuk meg közösen azokat a helyeket, ahol természetes közegükben működni tudnak a cirkuszi számok, ráadásul úgy, hogy ne önmagukért valók legyenek, hanem a teljes darab világát építsék, jelentősége legyen a szerepeltetésüknek, dramaturgiája vagy drámája az elhelyezésüknek. Például, amikor elindul a vásár, ott mindenki megmutatja, hogy mit tud: egy zsonglőr, egy kardegyensúlyozó, két gólyalábas mutatványos, egy hulahoppkarikás táncosművész.
Olyan ez a jelenet, mintha tényleg egy zsibongó vásári forgatagba csöppennénk. Ugyanilyen a lúdlányok menekülése is, ott is helyük és szerepük van a cirkuszi számoknak, legyen szó levegőbe emelkedő trapézról, kötéltáncról vagy egy gumiasztalszámról. Amikor a hét lúdlányt el akarja ragadni Döbrögi, akkor ők menekülni kezdenek, vegyesen táncos és cirkuszi koreográfiával.
Lúdlányok?
Úgy gondoltuk, sokkal szebb és összetettebb lesz ez a történet, ha nemcsak a bosszúról, hanem a szerelemről is szól. Ezért lett Matyi mellett a lúd lány. Ha pedig szerelmi történet, akkor miért ne kerüljenek bele a Lúdas Matyinkba elemek A hattyúk tavából, mint például az álomjelenet, az átváltozás szerepe, az átok és megtörésének szimbolikája, illetve a szerelmesek egymásra találása. Nem is gondolnád, de a két alapanyag meglepően összepasszolt, kiegészítette és építette egymást. Ez a színházi közelítés. A cirkuszi pedig az, hogy mindez sokkal jobban néz ki, ha nem egy lány van, hanem több. A casting során hét lányt választottak ki. A hét pedig egy népmesei vagy mágikus szám.
Ezzel is kellett valamit kezdenünk, ne lógjon csak úgy a levegőben, így lett a hét lúd a hét erény megszemélyesítője. Ezek vegyesen bibliai, alapvetően emberi és cirkuszi erények, olyanok, mint a szelídség, hűség, szorgalom, alázat, tisztaság, egyensúly és az irgalom. Ez megint a színházi közelítés, gondolj csak a középkori moralitásjátékokra. Innen jön az a plusz, hogy így Döbrögi nemcsak a hatalom képviselője lesz, hanem ezen erények ellenpontja is, a bujaság, a kapzsiság, a gőg, satöbbi. A kettejük közötti harc pedig így alakult át egy liba tulajdonlása fölötti csetepatéből az erényekről szóló drámai küzdelemmé, egészen a darab eredetihez képest nagyon átírt utolsó jelenetéig. Mindez pedig úgy jelenik meg, és itt visszatér a cirkuszi megközelítés, hogy lélegzetelállítóan szép, csoportos jeleneteket és színpadi képeket mutatnak az artisták, heten, nyolcan, vagy tizenöten, énekkel, gyönyörű zenével, füsttel, fénytechnikával, komótosan bandukoló elefánttal és szabadon repkedő galambokkal együtt.
Mennyi nézőre számítotok most?
Egyelőre jól fogadják a nézők. Sokkal-sokkal többen szeretik, mint amennyi negatív véleményt kapunk. A premier október elsején volt, és november hatig játsszuk, hetente nyolc alkalommal. Ha minden összejön, akkor ez alatt az időszak alatt harminc-negyvenezer néző is meg tudja nézni. Utána pedig műsoron marad, igény esetén akár éveken keresztül is.
Fotó: Urbán Ádám – Fővárosi Nagycirkusz
