London legforgalmasabb bevásárlóutcáján, az Oxford Streeten sétált egy este az akkor húszas évei elején járó Frida Farrel. Egy kifogástalanul öltözött, profi fényképezőgépet szorongató férfi lépett oda hozzá, és azt mondta neki, hogy nagyon megnyerő a megjelenése, és a kisugárzása, ha gondolja, készítene róla egy fotósorozatot.
Mindez 2002-ben történt, a lány akkor végzett el egy drámaiskolát, csábította a lehetőség, de nem volt teljesen hülye. Elkérte a férfitől a névjegyét, majd hazament és utánanézett az interneten, mit lehet tudni róla. Úgy tűnt, a fotós sztorija teljesen rendben van, a weblapja teljesen profi, ezért másnap Frida elment a férfi műtermébe. Minden tökéletes rendben zajlott, készült néhány portré, és pár egész alakos felvétel, aztán a lány hazament.
Másnap a férfi azzal hívta fel Fridát, hogy néhány megrendelőjének tetszettek a képei, és tudna neki egy félnapos munkát, annyi pénzért, amennyit mások fél év alatt keresnek. A lány már nem is gyanakodott, boldog volt, hogy egy ideig gond nélkül tudja majd fizetni a számláit.
Üres pánik
Másnap délben, amikor Frida visszament ugyanabba a stúdióba, ahol előző nap is járt, hirtelen minden rosszra fordult, amint átlépte a küszöböt. A fotós bevágta az ajtót, bekattintott rajta három biztonsági zárat, majd elővett egy kést.
„Szeretnék arról beszélni, hogy mi minden száguldott végig az agyamon abban a pillanatban, de semmi más nem volt, csak az üresség, és a pánik. Csak arra tudtam gondolni, hogy vajon min fogok most keresztülmenni, hogy fogom ezt az egészet túlélni.”
A lánynak hányingere volt, de tudta, hogy nyugodtnak kell maradnia. Kikérezkedett a mosdóba, mire a férfi mondta neki, hogy menjen, de a táskáját, és mobilját hagyja csak nála. A fürdőszobának egyetlen pici ablaka volt, ami alatt öt emeletnyi mélység tátongott. Arra esélytelen volt menekülni, Frida visszament a szobába.
„Megkínált egy pohár tejjel. Nem tudtam eldönteni, mi a borzalmasabb: az, hogy tejjel itat, vagy a kés a kezében. Végül inkább kiittam a poharat.”
A fotós fehérneműket adott a lánynak, ráparancsolt, hogy vegye fel őket, és kezdjen el pózolni a kamerának. De bárhogy fenyegette is, a lány képtelen volt mosolyogni, könnyek csorogtak végig az arcán. A férfi akkor leült egy székre, azt követelte, hogy Frida menjen oda hozzá, és „tegyen vele dolgokat.” A lány ekkor ájult el először.
Az ágyban ébredt fel kábán, teljesen meztelenül, és fogalma sem volt róla, hogy közben mennyi idő telt el. A férfi megetetett vele egy fél szendvicset, mire a lány ismét elájult. Egy másik lakásban tért magához, aminek egyetlen berendezése egy fakeretes ágy volt. Azon túl volt még egy vécé, és plafonról lógó, meztelen villanykörte.
A következő három napban idegen férfiak érkeztek, akik módszeresen megerőszakolták a lányt. Két alkalom között a fotós valamilyen ismeretlen drogot adott be neki, amitől folyamatosan ki volt ütve. A negyedik napon a férfi rohanva lépett be az alagsori lakásba, és rászólt a lányra, hogy gyorsan kapja össze magát, mert valami fontos dolog jött közbe, ami miatt azonnal menniük kell, aztán azzal, hogy nemsokára visszatér, elviharzott. Az ajtót azonban elfelejtette bezárni. Frida halotta a férfi lépteit, amint az beszállt a liftbe.
„Bármivel is mérgezett napokig, abban a pillanatban teljesen kijózanodtam. Odamentem az ajtóhoz, és résnyire kinyitottam, miközben rettegtem, mert biztos voltam benne, hogy egész egy gonosz csapda. Felkaptam pár ruhát rohanni kezdtem. Tudtam, hogy az épület bejáratánál éjjel-nappal ajtónálló szolgál. Fogalmam sem volt, hogy aki éppen ott lesz, benne van-e az egészben, úgyhogy azt gondoltam, egyszerűen elfutok. Tíz sarkon át rohantam, mint egy eszelős, és közben végig a hátam mögé nézegettem, mert biztos voltam benne, hogy az elrablóm a nyomomban van.”
Frida végül eljutott egy barátjához, és néhány napig nála lakott. Amikor hazament, rettegve nézett be a fürdőszobába, nem bujkál-e a fotós a zuhanyfüggöny mögött, mert a lány biztos volt benne, a férfi tudja, hol lakik. Az emberrabló azonban soha nem bukkant fel Frida életében. Hosszú éveken át képtelen volt beszélni a vele történtekről. Annak ellenére, hogy úgy gondolta, a fotós azóta biztosan más lányokat is elrabolt, ahogy annak idején vele tette. Csak az az egy barát, és később a férje tudta, hogy mi történt vele.
A film
A férj azonban időként előhozakodott a témával, és lassan meggyőzte a most 38 éves Fridát, hogy nem csak beszélnie kell a szörnyűségekről, hanem le is kell írnia a történetét, hogy figyelmeztessen másokat. A végeredmény egy független játékfilm lett, aminek főszerepét a még erősebb hatás kedvéért, maga Frida játszotta el. A címe Selling Isobel, Rudolf Buitendach rendezte, és rögtön díjat nyert a Raindance-en, a legnagyobb brit függetlenfilmes fesztiválon.
A film cselekménye csak az alapjaiban épít Farrel történetére, a legborzalmasabb részek kimaradtak belőle, hogy „nézhető legyen”, a fotós pedig kapott egy fiktív háttérsztorit, hogy egy olyan gonosztevő váljon a karakteréből, akit a néző megérthet.
Potenciális prédák
Frida Farrel azt reméli, hogy a film hatására sokkal kevesebb fiatal lány követ olyan szörnyű hibát, mint ő. Azt mondja, szeretné ráébreszteni a nőket, hogy mindannyian veszélyben vannak.
„Ha a szexkereskedelem áldozatairól hallunk, hajlamosak vagyunk mindig szegény, kelet-európai lányokra gondolni, akik talán nem is beszélnek angolul. De bárkiből lehet áldozat, aki végigsétál az utcán. Én svéd vagyok, elég jól beszélek angolul, és nem volt égető szükségem a pénzre.”
A pontos számokat képtelenség kideríteni, de a brit bevándorlási hivatal (Home Office) becslései szerint, nagyjából 13 ezer ember élhet rabszolgasorban a szigetországban, a legtöbbjüket szexuálisan zsákmányolják ki.
Frida Farrelnek sikerült továbblépnie, sikeres színésznő lett, de azt mondja, ha fényes nappal végigsétál a forgalmas Oxford Streeten, arra gondol, hogy az a sok gondtalan fiatal mennyire sebezhető valójában. Gyanútlanok, fogalmuk sincs róla, hogy mindannyian potenciális prédák. Farrel azt mondja, sok erőt ad neki, hogy a film díjat nyert. Ez azt jelenti, jó úton jár, és folytatnia kell munkát.
„A londoni bemutató után, odajött hozzám egy 18 éves lány az anyjával. A lány elmondta neki, hogy a filmnek köszönhetően döbbent rá, mennyire naiv volt addig. Színésznőnek készül, és számtalanszor ment már egyedül idegen címekre, ha meghallgatásra, vagy olvasópróbára hívták. Azt mondta, ez után mindig magával visz majd valakit. Tudom, hogy csak egyetlen lány, de ha már csak neki tudtam segíteni, megérte a munkát.”
Frida Farrel történetéből csak egyetlen dolog hibádzik. A fotóst, aki elrabolta soha sem kapták el, és soha sem vonták felelősségre. Bárhol lehet és bármit csinálhat.
