Kultúra

Anyuék nem fajgyűlölők, csak megszállta őket a gonosz

Nagyjából így lehetne felvázolni a Get Out címen érkező, meglehetősen bizarrnak ígérkező horror sztoriját. Előzetes.

Történik ugyanis, hogy Chris meghívást kap barátnője szüleitől, hogy látogassák meg a családot, hogy a szülők végre megismerhessék kislányuk, Rose barátját. Aki egyébként fekete, munkál is benne ez ügyben némi aggodalom, Rose ugyanis patyolatfehér családból származik, márpedig a rasszközi párkapcsolatokra sokan máig ferde szemmel tekintenek, mert hát végül is nem mindenkinek telt még el elég idő a Neander-völgy óta. A fiatalokat viszont látszólag örömmel fogadják, legalábbis a felszínen, a családi fészek mégis egyre gyanúsabbá válik Chris számára, és a bizarrabbnál bizarrabb esetek egyre szaporodnak. A műfajt hol thrillerként, hol horrorként tüntetik fel, nagyon sok szappanbuborékos idillre tehát ne számítsunk – na, nem mintha a trailer nem tenné egyértelművé, hogy itt valami egészen para dolog húzódik meg a háttérben. A fő szerepekben az HBO Csajok című szériájából ismert Allison Williams  és a zseniális Sicarióban feltűnt Daniel Kaluuya, a mozit író-rendező Jordan Peele-nek, aki egyebek mellett a zsibbasztó Keanu: Macskalandot is írta, és színészként is van gyakorlata, ez lesz a rendezői bemutatkozása. A látvány és az ötlet teljesen kattantnak tűnik, reméljük, a februárban érkező végeredmény hozza a most felvillantott szintet.

Olvasói sztorik