Kultúra

Új albummal jelentkezik Robbie Williams

A nagy hírt egy nagyon vagány videóval jelentette be az énekes.

A semmiből jött és a brit X-Faktor vasárnapi adásának reklámszünetében debütált az az immár a világhálóra is feltöltött meglepetésvideó (lent), amellyel Robbie Williams a vadonatúj, The Heavy Entertainment Show című tizenegyedik stúdióalbumát harangozta be.

Az utoljára a 2013-as Swings Both Ways című lemezt piacra dobó énekes a mókás és penge promóban a rá jellemző showmaneskedés mellett saját magával bokszol, melyhez aláfestésként a közelgő új korong címadó dala: a The Heavy Entertainment Show szól.

A videó leleplezése óta Robbie egy rádióműsorban adott interjút, amelyben a következőképpen summázta azt, hogy miért és hogyan készült az új korong ilyen sokáig:

Ezen az albumon is ugyanúgy dolgoztam, ahogyan a lemezeimen dolgozni szeretek. Ez most egy három éves folyamat volt, miután néhány dal készen volt és a számítógépemen pihent már három évvel ezelőtt, míg néhányat meg azóta írtam. Az újak közül aztán pár időközben átvette a régiek helyét, miközben a régiek között meg akadtak olyanok, amelyek visszatértek és végül felkerültek az albumra. Ez már csak egy ilyen többéves folyamat.

Williams és lemezkiadó cége, a Farrell Music Limited bejelentése értelmében a tizenegy új számot felvonultató The Heavy Entertainment Show november 4-én fog a boltokba kerülni.

Forrás: The Guardian

Ajánlott videó

Olvasói sztorik