Kultúra

Cuki, ahogy Lisa Kudrow és Courteney Cox Jóbarátok-kvízt játszik

A színésznők egy tévéjátékban mutatták meg, mennyire kenik-vágják a sorozattal kapcsolatos neveket. Videó.

A CBS tévés hálózat égisze alatt készül a Celebrity Name Game című játékshow, amelynek legutóbbi adásában Lisa Kudrow és a műsort egyébként producerként jegyző Courteney Cox is vendégeskedett. A Jóbarátok Phoebe Buffay-jeként és Monica Gellerjeként befutott színésznők aztán mit ad Isten, éppen az 1994-2004 között futott szitkomot kapták témául és ahogyan az a videóban is látható, negyvenöt másodperc alatt kellett minél több kérdésre választ adniuk úgy, hogy Cox körülírta a megoldást, amit végül Kudrow kitalált.

A kvízben zseniálisan teljesítő páros legaranyosabb pillanatainak egyike az, amikor az “Ugly Naked Guy” (ronda meztelen fickó) megfejtést Kudrow ugyan kapásból kitalálja, de először a szavakat felcserélve, “Naked Ugly Guy”-ként kiabálja be. A másik (és talán a legjobb) momentum pedig az, amikor a végén Cox David Schwimmert utánozza Ross Gellerként, amit aztán Kudrow (időn túl ugyan, de nyomban) ki is talál, csakhogy nem Schwimmer nevét mondja be, hanem azt, hogy “Ross”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik