Kultúra

10 vállalhatatlan Adam Sandler-film, amit mégis szeretnek a magyarok

A honi közönség még mindig zabálja az évente új - és tökéletesen egy kaptafára készülő - filmmel előrukkoló színészt, aki megelőzi még Ben Stillert és Owen Wilsont is idétlenségben és gusztustalanságban egyaránt. A színész 50. születésnapja alkalmából összegyűjtöttük Adam Sandler eddigi legvállalhatatlanabb filmjeit.

Minden filmszínésznek lehetnek pontok az életében, amikor nem dönt felelősségteljesen, és elvállal egy-egy olyan munkát, mellyel vélhetően kellemetlen helyzetbe hozza magát, viszont legalább úszni fog a pénzben. Jim Carrey például csinált jót is, rosszat is (bár a Dumb és Dumber kettyó után azt gondoltuk, megérett az emberiség egy zombiapokalipszisre), de mégsem ő az, akinek a neve összeforrt a legalja vígjátékok műfajával – lásd a szinte már külön zsánerként működő „Adam Sandler-vígjátékok” kifejezést. A méltóság, ahogy mondani szokás, olyan, mint a fing: az ember egyszer csak elereszti. Nos, Adam Sandler már annyiszor eresztette el, hogy visszafordíthatatlan károkat okozott magának és egykori rajongóinak is, akik még szerették egészen korai szerepléseit. Valami ennél a filmnél tört el a színésznél végérvényesen.


9. Kavarás

Már Az 50 első randi sem volt könnyű menet a kókuszdió-csöcsöket viselő Rob Schneiderrel, mégis, annak a filmnek még volt valami bája. A Kavarás azonban, ahol Sandler szintén Drew Barrymore-ral bohóckodik, kedves film akarna lenni két tönkrement család találkozásáról, de a fingós/szarós/farokfogdosós poénokkal ezt a filmet is sikerült tönkretenni, pedig valóban voltak egészen édes pillanatai. Sosem értettem, miért kell ezekkel elrontani egy olyan filmet, amely gyerekek számára is fogyasztható lehetne.


8. Férj és férj

Mint ahogy lényegében mindig, itt is a fingás az első “poén”, amin felröhög a közönség. Sandler egy tűzoltó élettársa lesz, hálából azért, hogy megmentette az életét. Teljesen felesleges úgy csinálnunk, mintha ez a film a meleglobbiról szólna, akár ellene, akár mellette, de ha egy olyan Sandler-rajongó is beült a moziba, aki sosem nézne meg egy olyan filmet, ami ha felszínesen is, de férfiak párkapcsolatáról szól, akkor a film elkészítésének egész biztosan százszor több értelme volt, mint az elmúlt öt év Sandler-gyümölcsének. Ettől még persze borzasztó ez a film is.

Az egészen korai, 2000-es gyöngyszem igazi sztárgárdát vonultatott fel, Quentin Tarantinóval, Harvey Keitellel, Reese Witherspoonnal, és a Sráckor által elég népszerűvé vált Patricia Arquette-tel, de még ez sem tudta megmenteni a Sátán legkisebb fia „földjárásának” történetét a mérhetetlen gagyiságtól. Az viszont egészen biztos, hogy sokkal ártalmatlanabb az idegeinkre, mint a Jack és Jill.


6. Apa ég!

Ebben a filmben is hiába keressük az intelligens humort, sőt, az alpárinak is a legalját súroljuk. Sandler mester abban, hogy könnyeden is filmre vihető, jó humorral teletöltött alkotásokat szétbarmoljon. Szó sincs arról, hogy az lenne a probléma, hogy az élet olyan komoly szegmensét, mint a rég nem látott gyerekét felkereső töketlen apa helyzete, ne lehetne viccesen bemutatni filmen, csupán arról, hogy a szórakoztatás még mindig többről kell szóljon, mint arról, hogy Sandler menőnek gondolja magát.


5. Távkapcs

Mennyire izgalmas alapötlet! Ki ne akarná egy távirányító segítségével összevissza tekergetni az életét, vagy megállítani annak pillanatait? Minden lehetőség megadatott egy jó komédiára, melyben főhősünk eleinte kihasználva ezt a lehetőséget, túlzásba esik, de végül belátja, minden úgy jó, ahogy van. De hogy egy felnőtt férfi reakciója az legyen egy főnökével való beszélgetés során (David Hasselhoff), hogy megállítja az időt, majd a szájába fingik, nos, hátborzongatóan ízléstelen. Kíváncsi vagyok, hogyan instruálták Sandlert…

Vétek lenne kihagyni a listáról a negyvenes férfiak kétszer kilencven percen keresztül szemlélhető baromkodását. Az első rész fő poénfaktora a medencébe hugyozás és egy négyéves gyermekét még mindig szoptató anya, a másodiké a Salma Hayek előtt sokszor fingó Sandler. De van még mindenféle gyomortartalom-ürítés, Hayek óriásra retusált mellei és pár pucér férfihátsó is, mint humorforrás. Reméljük, minden középkorú férfit boldoggá tettek.

Mariah Carey egy Sandler-filmben, főhősünk zsidó származására, kicsi nemi szervére, ám dús szeméremszőrzetére utaló poénokkal? Mindezt úgy, hogy Sandler Judd Apatow-val közösen írta a forgatókönyvet? Ennyi előzetes információ után aki megnézte a filmet, igazán nem sírhatott, hogy nem kapott elég altesti poént és műbalhét.

1. Jack és Jill

Mi lehet rosszabb Adam Sandlernél? Hát két Adam Sandler! És ennél is rosszabb? Az, hogy Al Pacino és Katie Holmes belekeveredett ebbe a filmbe. A sztoriról bőven elég annyi, hogy Sandler eljátssza Jacket, a férfit, a családapát, és annak ikertestvérét, Jillt, a „nőt”.  Al Pacino tisztelői megbotránkozva figyelték, ahogy a színészóriás, aki olyan filmet tudhat maga mögött, mint A keresztapa, lejáratja magát egy ilyen filmmel. Adam Sandler eddigi rajongóinak egy része is itt mondta fel a szolgálatot, mondván, hogy ennyire undorító és ízléstelen dolgot még sosem láttak. Sandler hiába alakít mindig hasonló karaktert, ez már tényleg mindennek a legalja.

Adam Sandler nem csupán Hollywood színészbohóca: az, hogy idáig süllyedt a vígjáték műfaja az álomgyárban, abban Sandlernek forgatókönyvíróként és producerként is szerepe van, ami összességében már nagyjából megbocsáthatatlan. Azért magánemberként egész jófej, és kétségtelenül sokaknak okoz vicces perceket – mert az ostoba humorra igenis mindig lesz kereslet – szóval kívánunk neki boldog születésnapot!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik