Az 1898-ban alapított Embreeville State Hospital teljesen átlagos elmegyógyintézetként kezdte meg működését, de 1938-ban újabb épületekkel bővítették, így a három philadelphiai modellkórház egyikévé vált. Négy évtizeden át gyógyították itt a mentális betegségekkel küzdőket, egy időben néha akár háromszázat is.
Az állam vezetése 1979-ben azonban több, kisebb kórház megszüntetéséről határozott, ennek a ritkításnak pedig az Embreeville is áldozatul esett. Az épületek azóta is üresen állnak, bár 1985 óta a komplexum egésze védett, és néhány évvel ezelőtt már születtek tervek zárt lakóközösséggé alakítására, hasonlóan a korábban általunk is bemutatott brit Claybury Hospitalhoz, aminek díszes temploma egy fitneszteremmel egybekötött uszodává változott.
Az épületet az elmúlt években számtalan fotós és városi felfedező látogatta meg, most pedig bemutatjuk ezek közül a legjobb sorozatot, melyet a The Neighborhood Watch készített 2012 nyarán: