Kultúra

Jason Statham az élre küzdötte magát a magyar mozikban

Az akciósztár jött, látott és A mestergyilkos 2-vel lenyomta a bevételi listát hetek óta uraló A kis kedvencek titkos életét.

Ahogyan az előzetesen várható is volt, végül a Jason Statham főszereplésével készült A mestergyilkos – Feltámadás vált azzá a produkcióvá, amelynek sikerült legyőznie a hazai bevételi toplistát augusztus eleje óta uraló A kis kedvencek titkos életét. A mozikba csütörtökön megérkezett akcióthriller 34,3 millió forinttal nyitott, amely ugyan nem valami haj, de sok, de a már “csak” 29,6 milliót termelő animációs mozi ellen éppen elég volt. Az új bajnok élre törése következtében a dobogó legalsó fokára szorult a 24,9 milliót gyűjtő Rossz anyák, míg az egy hete még bronzérmes (és a tengerentúlon továbbra is bajnok) Vaksötét című horror 21,6 millióval mostantól a negyedik pozíciót foglalja el.

A mezőny középső és hátsó részében is folytatódott a produkciók egy-egy helyezéssel hátrább sorolása, így a Haverok fegyverben 18,2 millióval negyedikből ötödik, A barátságos óriás 13 millióval ötödikből hatodik, míg az Öngyilkos osztag 8,9 millióval hatodikból hetedik lett. A gyakorlatilag tökéletes sormintát megtartva az Elliott, a sárkány 5,6 millióval hetedikből nyolcadiknak, a Ben-Hur 5 millióval nyolcadikból kilencediknek, A zátony pedig 3,9 millió forinttal kilencedikből tizediknek futott be. Ez azt jelenti, hogy egyetlen egy produkció sem cserélt helyet valamelyik másikkal, vagy változtatott a sorrenden a múlt héthez képest, leszámítva az új első helyezettnek felkapaszkodó A mestergyilkos 2-t.

Négy hét után megdőlt a kis kedvencek hazai (rém)uralma. Fotó: Universal Pictures
Négy hét után megdőlt a kis kedvencek hazai (rém)uralma. Fotó: Universal Pictures

A múlt héthez képest többé már nem találjuk az elitben a hét egyetlen kiesőjévé váló Palackposta című thrillert. A csütörtöki premierek közül pedig sem A remény receptje című japán dráma, sem a Szexkemping című holland vígjáték, sem pedig a Bosch: A gyönyörök kertje című spanyol dokufilm nem termelt eleget ahhoz, hogy bekerüljön a TOP 10-be.

Magyarországi hétvégi TOP 10 (szeptember 1. – szeptember 4.):

1. A mestergyilkos – Feltámadás – Hétvégi nézőszám: 24 722 néző. Hétvégi bevétel: 34,3 millió forint. Össznézőszám: 24 722 néző. Teljes bevétel: 34,3 millió forint.
2. A kis kedvencek titkos élete – Hétvégi nézőszám: 22 039 néző. Hétvégi bevétel: 29,6 millió forint. Össznézőszám: 557 051 néző. Teljes bevétel: 738,7 millió forint.
3. Rossz anyák – Hétvégi nézőszám: 17 991 néző. Hétvégi bevétel: 24,9 millió forint. Össznézőszám: 187 969 néző. Teljes bevétel: 250,1 millió forint.
4. Vaksötét – Hétvégi nézőszám: 15 859 néző. Hétvégi bevétel: 21,6 millió forint. Össznézőszám: 52 362 néző. Teljes bevétel: 69,7 millió forint.
5. Haverok fegyverben – Hétvégi nézőszám: 13 265 néző. Hétvégi bevétel: 18,2 millió forint. Össznézőszám: 97 971 néző. Teljes bevétel: 130,9 millió forint.
6. A barátságos óriás – Hétvégi nézőszám: 9 228 néző. Hétvégi bevétel: 13,0 millió forint. Össznézőszám: 30 653 néző. Teljes bevétel: 41,7 millió forint.
7. Suicide Squad – Öngyilkos osztag – Hétvégi nézőszám: 5 951 néző. Hétvégi bevétel: 8,9 millió forint. Össznézőszám: 245 814 néző. Teljes bevétel: 350,5 millió forint.
8. Elliott, a sárkány – Hétvégi nézőszám: 4 199 néző. Hétvégi bevétel: 5,6 millió forint. Össznézőszám: 39 237 néző. Teljes bevétel: 51,3 millió forint.
9. Ben-Hur – Hétvégi nézőszám: 3 308 néző. Hétvégi bevétel: 5,0 millió forint. Össznézőszám: 30 533 néző. Teljes bevétel: 45,8 millió forint.
10. A zátony – Hétvégi nézőszám: 2 732 néző. Hétvégi bevétel: 3,9 millió forint. Össznézőszám: 57 735 néző. Teljes bevétel: 79,2 millió forint.

Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete

Ajánlott videó

Olvasói sztorik