A legidősebb kanadai férfi egy száztíz éves magyar sakkozó

1914. június 28., Szarajevó: egy szerb nacionalista diák, Gavrilio Princip két pisztolylövéssel meggyilkolja a nemrég annektált Bosznia fővárosán, Szarajevón átkocsizó Ferenc Ferdinánd főherceget és akkor állapotosnak hitt feleségét, Chotek Zsófiát. Az alig nyolcéves Sárosy Zoltán ekkor a Monarchia egyik, Adria-tenger mellett fekvő katonai bázisán él édesanyjával, valamint katonaorvos édesapjával.

“Egyik reggel, ébredés után kiléptem a szobámból, és láttam, hogy édesanyám épp pakol. Jön a háború! – mondta, és tizenkét órán belül el kell mennünk.”

Érzik az óriási háború veszélyét, és egy torpedóhajón néhány másik katonával együtt egy másik kikötőbe hajóznak, ahonnan egy apró hajóval Triesztbe indulnak tovább, végül pedig vonattal érkeznek meg Budapestre.

Másfél évvel később, a háború közepén a kis Zoltán édesanyjával sétál egy budapesti parkban, ahol a fiú egy sakkozó kisfiúra figyel fel – neki köszönhetően érdeklődése a játék felé fordul, melyet azután nap mint nap játszik a környékbeli gyerekekkel.

Budapesten érettségizik, egyetemi tanulmányait pedig Bécsben kezdi meg. 1928-ban, friss diplomával a kezében, nemzetközi kereskedelmi ismeretekkel a fejében visszatér a magyar fővárosba, ahol ahelyett, hogy egy export-import cég, vagy a kereskedelmi szektor más területén tevékenykedő vállalatra áldozná az összes energiáját, inkább folytatja sakkozói karrierjét.

Tizenöt évvel később, a háborúból épp kiugrani próbáló, de a németek által egyre erősebb nyomás alatt tartott Magyarországon kis híján megszerzi a sakknagymesteri címet (megnyeri az 1943-ban, Diósgyőrben rendezett nagymesterjelöltek tornáját), néhány hónappal később, a németek érkezésekor pedig – anyanyelvi szintű némettudásának köszönhetően – önkéntes fordítóként viszonylagos biztonságban, a fővárosban éli át a háború utolsó hónapjait, miközben barátai és kortársai a keleti fronton vesznek oda.

A háború után attól tartva, hogy a szovjetek a németekkel való kapcsolata miatt börtönbe vetik, felesége és lánya nélkül hagyja el az országot, megígérve nekik, hogy amint biztos megélhetési forráshoz jut, őket is kijuttatja az országból.

Az osztrák-magyar határon átszökve előbb Salzburgban próbál boldogulni, de végül egy menekülttáborba kerül, ahonnan egész Európát átszelve végül Elzászban, Franciaország jelentős német kisebbséggel rendelkező tartományában próbál letelepedni, de 1950-ben igen kecsegtető hírt kap: Kanada megnyitja kapuit a kivándorolni kívánók előtt, így Párizsba indul, hogy megszerezze a költözéshez szükséges papírokat.

1950. december 27-én végül hosszú hajóút után megérkezik Halifaxba, ahonnan vonattal Toronto felé indul.

Néhány napon belül munkát kap, a Bank of Nova Scotia éppen készülő központi épületének felsőbb szintjeinek padlócsempéit rakja le.

“Elég magasan indítottam a torontói karrierem” – viccelődik.

Feleségét persze nem felejtette el, sőt, ígéretéhez híven írt is neki egy levelet, hogy Kanadában várja, de a nő nem akarta elhagyni az országot. Elváltak.

Sárosy sosem szeretett másoknak dolgozni, inkább egy olyan munkára vágyott, aminél senki nem mondja meg neki, hogy mit kell csinálnia, így az ötvenes évek derekán kozmetikumokat kezd importálni, és árusítani, majd a hetvenes évek végéig egy vegyesboltot vezet – eközben persze a sakkot sem fejezte be: 1955-ben nyerte me az első sakkbajnokságát, 1967-ben, 1972-bn és 1981-ben pedig a levelezési sakk – ebben a sportban egykor táviratok, faxok és telefonhívások, ma pedig természetesen e-mailek, mobilapplikációk, vagy épp online felületek segítségével osztják meg a felek a lépéseiket a sokszor több száz, vagy épp több ezer kilométerre élő ellenfelükkel – kanadai bajnoka lett, ma pedig a Kanadai Sakkozók Dicsőségcsarnokának tagja.

Első feleségétől való válása után feleségül vett egy észt emigránst, Heino Mallót. Magyar nejétől született lánya egyszer meglátogatta azzal a szándékkal, hogy talán Torontóba költözik, de végül meggondolta magát.

“Végül nem akart maradni. Butuska.” – emlékszik vissza a férfi.

Felesége 1998-ban bekövetkezett haláláig az Ontario-tótól alig néhány száz méterre élt, majd előbb a közeli Grenadier-be, végül pedig egy belvárosi park szomszédságában lévő öregek otthonába költözött.

Százkét éves koráig dacolt a kor ellen, ekkor végül vásárolt magának egy elektromopedet, de két évvel ezelőtt kerekesszékre váltott.

Fejben azonban máig a régi:

“Emlékszik a múltra, de a rövidtávú memóriája az igazán csodálatra méltó. Ebben a korban rendkívüli, hogy valakinek még mindig ennyire éles az esze.” – mondta róla az otthon egyik dolgozója.

A férfi mindig nyitott volt az újdonságokra: 1999-ben, kilencvenhárom évesen vett magának egy számítógépet, hogy a fárasztó postára járás helyett már online sakkozhasson az ellenfeleivel, és saját bevallása szerint egyáltalán nem bízott már benne, hogy befejezi az utolsó, általában négy-öt éven át tartó partiját.

A Globe újságírója, Fred Langan az interjút okostelefonjával rögzítette, az idős úr pedig természetesen tudni akarta, miként működhet egy telefon diktafonként. Langan természetesen elmagyarázta neki, Sárosy pedig levonta a következtetést: “Csodálatos apró masina.”

Az újságíró természetesen nem hagyta ki az örök kérdést: Mi a hosszú élet titka? Az idős sakkozó nevetve válaszolt:

“Tinédzserként dohányoztam, de nem szerettem, így letettem. Néha ittam is, de csak alkalmanként egy pohár brandy-t. Még mindig dolgozom a hosszú élet titkának megfejtésén, de amint meglesz a válasz, azonnal rohanok a szabadalmi hivatalba. Olyan vagyok, mint egy idős autó, aminek már rozsdás a karosszériája, ráznak a kerekei, de a motorja még mindig jól működik.”

A The Globe and Mail nyomán, fotók: TaylorOnHistory, Wikimedia Commons