(A lány befejezte az evést, elpakol az asztalról. Kávézik.)
Nem is volt rossz ez a kolbász. Nem szabadna már ilyenkor ennem. Hat után sosem szabadna… Mindegy. Majd lefutom. A futásnak köszönhetek mindent. A fogyást is és a barátomat is. Szűkszavú, az igaz, de néha viccelődik is ám azért! Harmadik alkalommal az volt, hogy futok a parton, meglátom, mondom, helló, hogy vagy, rég láttalak, beszélgetünk? Erre ő:
Azt hittem futni jöttél. Ha állandóan megállsz, nem fog lefogyni a kuffer!
Ezt mondta! Olyan cuki! Olyan édes! Miatta kezdtem el tényleg fogyózni! Ha már ő is azt mondja, hogy nagy a kuffer, akkor tényleg nagy. Az első pasim is mindig ezzel jött… Hogy nagy a seggem. Igen… Mindig ezzel jött az a görény. Bezzeg az nem zavarta, hogy neki meg akkora sörhasa volt, hogy szerintem én többször láttam a farkát, mint ő, pedig én is csak egyszer láttam. Nem kívántam. Ha belekezdtünk a szexbe folyton csak az a nagy, undorító farka jutott eszembe, meg az én ronda nagy seggem. Egyiket se kívántam. Fúj. (Megint pörgeti a képeket, talál saját magáról egy szép, mosolygós fotót. Láthatólag valamelyik céges partyn készülhetett a kép, mert nagyon csinos rajta a lány, karcsú és vidám.) Jé! Ezt a képet már el is felejtettem… Igen! Ez a 2009-es karácsonyi bulin készült! Az a nagyon szép nő készítette, aki a második sorban ül. Azt mondta, olyan jól nézek ki, ahogy itt álldogálok a kajás pult mellet, hogy lefotózna, ha megengedném. Nem szeretem, ha fotóznak, de neki megengedtem… (Kis ideig elmélyülten nézegeti a fotót)
Ha eleget futok, és végre beindul a fogyás, tuti ilyen fenekem lesz! És most van is motiváció! Az új barátom miatt érdemes fogyózni! Fontos a motiváció! Hogy legyen motiváció. Amikor negyedszerre próbáltam jó benyomást tenni rá, nem is mondott semmit. Mondom, helló! Erre ő elfintorodott, becsukta a könyvet, felkelt, és arrébb tolta a banyatankját… Ilyen tologatós izéje van. Bevásárlószatyor, kerekekkel. Banyatank. (A monitoron újabb kép: egy távoli férfialak, mellette megtömött banyatank.) Tök sok cucc van nála mindig. Plédek, meg kajás zacskók. Ilyesmik. És a cucc legtetején egy nagyon kopott télikabát. Miért van nála mindig ez a cucc? Na, mindegy. Szóval köszöntem neki, ő meg ott hagyott. El is keseredtem egy kicsit akkor… (Elgondolkodik.)
Ezt most azért kellett megennem, mert pénteken elfelejtettem, és holnapra megrohadt volna. De amúgy ritkán eszem. Inkább csak kölesgolyót, meg ilyen egészséges cuccokat. Nagyon nehezen indul be a fogyás. Apa is mondta, hogy nehezen. Apa együtt fogyózik velem. Neki is nehezen akar beindulni. Még egy dekát sem fogytunk. Apának azt mondta az orvos, hogy, ha nem fogy le, meghal. (Megint köhécsel.) Rohadtul fáj a torkom. Folyton. Ég… Állítólag a fagyi jó rá. Hűsíti… Meg gyulladásgátló hatású is, mert nagyon hideg és megöli a vírusokat. Ezért nincs például sok járvány télen. Mert akkor hideg van… Na, mindegy. Most nem eszem fagyit, mert már tele vagyok. És hat után amúgy se szoktam nagyon enni. Apának is ezt szoktam mondani! Hatig ehetne, amennyit akar, csak utána ne. És mozogjon. Ennyi. Ennyi kéne. Ezért szeretek futni is amúgy! Fitten tart! Ha futsz, ehetsz bármennyit, nem hízol el. Jó, mondjuk, én most kövér vagyok, de kezd beindulni a fogyás!… Csak fogynék már le, akkor többet nem híznék el, mert futok! Imádok futni! És fotózni! Főleg, mióta így összebarátkoztam a haverommal. Még nem teljesen a haverom, de az lesz! Mert például ma beszéltem vele ötödször, és ma megtört a jég! Ő szólított meg engem, nem én őt. Futok a parton, meglátom ezt a tócsát, és a haveromat, vigyorgok, mondom neki, helló, hogy vagy, beszélgetünk?
Erre ő:
Na, kisütött a nap, jönnek a legyek meg a bolond nő a gépével.
És mosolygott! Rám mosolygott! Ezt jó jelnek veszem. Meg fog szeretni, most már biztos! Jó, az igaz, hogy én köszöntem először, de utána ő mondta az első mondatot és mosolygott, úgyhogy ezt mindenképp jó jelnek veszem…
Fontos, hogy az ember odafigyeljen a jelekre. Fontos a pozitív visszacsatolás. 2012 óta akarom, hogy a barátom legyen, egyáltalán nem mindegy, hogy ma ő szólt hozzám először. Van előrelépés!
Ez volt az ötödik találkozásunk és tessék! Mekkorát léptünk előre! Az ötös szám vajon mit jelent a misztikában? Én hiszek a számmisztikában!
(Odamegy a géphez, rákeres.)
Az ötös szám a belső erő, hit, önbizalom. Na! Tudtam én! Mondom én, hogy ez jó jel és előrelépés! Hiszem, hiszem, hiszem! Jupiter a bolygója, Nyilas a jegye, csütörtök a napja, ón a fémje, lila a színe…
(Ránéz a lila pólójára, felderül.)
Az ötösnek lila a színe! Nahát! (Visszarohan a géphez, olvas.) A Jupiter sorsbolygó. A Jupiter mindent felnagyít, jót, rosszat egyaránt. A Jupiter gyarapít, áraszt… Na, tessék! Basszus! Gyarapít! Akkor viszont ma tényleg nem szabadott volna nagyon enni, mert nem indul be a fogyás, ha gyarapít. Az ötös napokon akkor erre nagyon kell vigyázni! Tehát pénteken! Még az a szerencse, hogy vasárnap van. A francba ezzel a rohadt zabálással! A karom is akkora, mint egy római kori diszkoszvetőnek! (A képek közül visszakeresi a photoshoppolt képet magáról.) Fúj! Mekkora karom van? Bő ujjú cuccokban kéne járnom, amíg le nem fogyok. (A képszerkesztővel aránytalanul vékony karokat szerkeszt a fotóra. Egyre torzabb a kép.) Na. Így mindjárt más… Alakul! Kezd alakulni…. Fú, kicsit émelyeg a gyomrom… Ez a banán szerintem már elkezdett rohadni…
(Feláll az asztaloktól, fel-alá járkál. Rosszul érzi magát.) Mi a francért zabáltam ennyit? (Köhécsel.) Épp ma! Épp, amikor ötödszörre… Remek, még az hiányzik, hogy most, mire beindulna a fogyás, elkezdjek hízni. Nem hiszem el, hogy ilyen hülye vagyok! Összevissza zabáltam mindent, már megint! Nem szabad enni! Nem szabad enni! Én meg összezabáltam mindent már megint! (Öklendezik.)
Lehet, hogy jobban járnék, ha könnyítenék magamon. Borzasztó ez a hányinger!.. Hányingerem van, előbb-utóbb úgyis hánynék, akkor talán jobb lenne, ha könnyítenék magamon, az múltkor is segített, ledugom az ujjam és kész, hamarabb túl lennék rajta. Aztán két perc alatt kitakarítom a vécét, észre se venné senki, még szaga se lenne… Nem akarok rosszul lenni. Nagyon fáj a hasam. Nem akarok hányni… Mindegy. Nyugi. Mindjárt jobban leszek… Csak mozogni kell és az stresszoldó és az fogyaszt. (Odamegy a tükör elé. Nézegeti magát, behúzza a hasát.) Egy dagadt disznó vagyok. Mindjárt elhányom magam… De nem fogok. Mindjárt jobb lesz. Mindjárt elmúlik.
3.
(Visszamegy a gépéhez, újabb képeket nézeget a kivetítőn. Iroda, gépek, emberek munka közben, terített asztalok, céges partyk, stb.) 2006 óta dolgozom ebben az irodában. Kilenc éve és öt hónapja, hétfőtől péntekig, reggel nyolctól délután fél hatig. Vasárnap is bejárok. Szeretem, ha tiszta és rendes az iroda. Tizenkettő harminctól tizenhárom harmincig van ebédidő. OpenOffice. Jelenleg negyvenketten dolgoznak itt. Kilenc sor asztal, mindegyik sorban öt számítógép, öt olvasólámpa. Kilencszer öt szék, negyvenkét dolgozó, az utolsó három szék üres, mert épp leépítések folynak, a negyvenhármast, a negyvennégyest és a negyvenötöst múlt héten kirúgták. (A kivetítőn egy szép nő képét látjuk.) Ő is itt dolgozik. Ő készítette rólam azt a képet, amin úgy nézek ki, mint egy disznó. Ott ül, elöl, a második sorban. Ha felnézek a gépből, mindig látom a szép, barna haját…
A 2006-os karácsonyi buli nagyon jó volt. Hosszú asztalokon rengeteg kaja, meleg is, hideg is, és négy féle torta. A diós édességek a legjobbak, de nem volt rossz a gyümölcskrémes torta sem. A csokisból és a puncsosból alig ettem. Apa ette meg a nagy részét. Vittem neki haza. Haza lehetett vinni a végén a maradékot. Apa imádja az édességet, naná, hogy vittem neki haza. Nagyon örült. Végre. Szegénynek, legalább örömet tudtam szerezni egy kis tortával. Neki mind a négy fajta nagyon ízlett, csak sajnos nem nagyon bírja a gyomra, savat csinál az édesség. Égett a gyomra nagyon. Evett rá egy kis pirítóst, hátha az felszívja, de nem. A tej sem segített. De azt mondta, nem baj, megérte, rég evett már ilyen jót tortából. Csak sajnos rosszul lett, nem bírta a gyomra. Tényleg egy kicsit nagyon sok volt, amit megevett, de hát, ha egyszer szereti a tortát. Legalább ennyi öröme legyen, nem? … Hú, azért az nagyon kemény volt… Majdnem ki kellett hívni a mentőket, annyira fájt a hasa, meg felpuffadt. Fulladt is. De szerencsére végül az lett, hogy kimentünk a vécére, ledugtam az ujjam és apából kijött minden. Egyem is meg… Olyan volt, mint egy gyerek. Nagyon sápadt lett, de aztán szépen, fokozatosan visszajött a színe, jobban lett… Én gyógyítottam meg!
Mondtam is apának, hogy majd, ha jobban lesz, eljöhetne velem futni. Majd óvatosan kezdjük. Először sétával. Rövid sétákkal, aztán majd fokozatosan. Futni jó. Szabaddá tesz és fitten tart. (Visszamegy a tükörhöz.) 29 éves vagyok, muszáj odafigyelnem az alakomra! (Behúzza a hasát, úgy nézegeti magát.) Nagyon vaskos vagyok. Alacsony és vaskos. (Odamegy a géphez, visszakeresi megint a photoshoppos képét.) Ezen a képen meg főleg látszik! Semmi derekam nincs! Mint egy henger. Mint egy oszlop. Fúj. (Irreálisan vékony derekat szerkeszt a képre.) Hát minimum így! Ilyennek kéne lennie a derekamnak! Ez a cél!
Először szalagon kezdtem el futni. A házunk földszintjén nyílt egy edzőterem, Fit Csajok, ez van kiírva az ajtó fölé. Két darab futópad, egy evezőpad, három taposógép, ennyi. Szemben tükör, hogy mozgás közben ne a falat bámuld, hanem magadat, vagy ami a hátad mögött megy. „Egy és kettő, egy és kettő, előre támad, egy, hátra húzza, kettő, és egy és kettő, és előre és hátra. (Futni kezd a tükör előtt, mintha futópadon lenne.) Idegesített, hogy hiányzik az egyik té a Fitt Csajokból, úgyhogy ahogy kitavaszodott, irány a szabadlevegő, azóta futok azon a szakaszon, télen-nyáron. 4030 méter oda, és ugyanennyi vissza. Fárasztó, néha meg kell állni, pihenni. Nem tudok betelni a látvánnyal, mindig ugyanazokra a dolgokra csodálkozom rá. Boldogsággal tölt el, hogy minden mindig ugyanúgy szép. Szeretném, ha apu is tudná élvezni a természet szépségeit. Majd, ha lefogy, elviszem sétálni.
Tallér Edina: A negyvenkettedik széken ülő nő (monodráma)
Kalligram, 2016
