A bölcsészek végre megkapják a nekik kijáró szerepet a világ megmentésében. Az Arrival című science fictionben ugyanis azt a feladatot kapja az Amy Adams által alakított nyelvész, hogy próbáljon meg szót érteni a Föld bolygó számos pontján épp frissen landolt földönkívüliekkel, hogy partnere, Jeremy Sólyomszem Renner oldalán megtudja, békés szándékkal érkeztek-e avagy nem. Már maga az ötlet, hogy az ufókat nem kezdjük el lendületből lőni, az önmagában is elég sci-fi, de hogy mit hoz ezen kívül a nyomasztó hangulatúnak ígérkező mozi, az hamarosan kiderül: a film november közepén érkezik az amerikai mozikba, kíváncsian várjuk, itthon bemutatják-e. A filmet egyébként a torontói és a velencei filmfesztivál közönsége láthatja majd először, utóbbi fesztiválra már jelöléssel érkezik: a rendező Dennis Villeneuve-öt Arany Oroszlánra jelölték. Íme a rövidke teaser, pár napon belülre ígérik a hosszabb verziót.
- 23:28 Opera, neoklasszicizmus és Mariah Carey nyitotta meg a téli olimpiát
- 21:53 Kitették az ICE korábbi parancsnokát egy Las Vegas-i kocsmából
- 21:34 4,5 millió lányt fenyeget idén a nemi szerv megcsonkításának veszélye
- 21:10 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.06.
- 21:04 Kanye West felesége azt mondja, az ő ötlete volt az állandó pucérkodás – de ennek most vége
- 20:39 Női vízilabda Eb: „Ezüsttel a fiúknál és a lányoknál is tele a padlás”
- 20:39 „Inkább az előkészítés az erőssége” – Redzic Damir Salzburgban járná Szoboszlai Dominik útját
- 20:32 Közel egy év után sincs gyanúsítottja az MNB-ügynek
- 20:27 Humanoid robotot épít Szerbia
- 20:21 Árpa Attila az RTL-en pirított oda Stohl Andrásnak A Nagy Ő miatt
- 20:03 A 2028-as olimpiai játékok főszervezője is lemondhat az Epstein-aktákban talált üzenetváltása miatt
- 19:31 A magyar után bezár a Szabad Európa román és bolgár kiadása is
- 19:30 Lindsey Vonn egy héttel a keresztszalag-szakadás után már az edzőpályán dolgozott
- 19:12 Szinte az összes boxot feltörték a tiszaújvárosi Alza automatában
- 19:04 Trump letörölte a videót, amelyben majomként ábrázolták Obamáékat
- 15:43 Kínos pillanat A Nagy Ő-ben: Stohl András még magán viselte az előző randi nyomát, amikor Krisztával találkozott
- 10:26 Agyba-főbe vert egy testvérpár és egy nő egy férfit az Örs vezér téri HÉV-végállomáson – videó
- 16:26 Magyar Péter személyesen kérdezné meg a legfőbb ügyésztől, miért nem tartóztattak le senkit az MNB-botrány miatt
- 14:28 Molnár Áron azt állítja, G.w.M egyszer megkérdezte tőle, támogatná-e a Fideszt egy nagyobb összegért
- 15:12 Először kapott esélyt az élettől a férfi, aki 30 éven át élt barlangban
- 10:59 Kapu Tibor megjelenésében reménykednek a magát lábon lövő Fidesz-jelölt elárvult körzetében
- 16:29 OBH figyelmeztet: A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik
- 18:10 Orbánék fejében megszólalt a vészcsengő
- 13:41 Kiszámolták, mennyit jelenthet a januári nagy hideg miatt kapható rezsikompenzáció
- 13:44 500 atombomba erejével csapódhat aszteroida a Holdba
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
