A fák tengere című film finoman szólva is gyanús. Adott Gus Van Sant, akire már csak a Good Will Hunting és a Milk miatt is figyelünk. Adott ez a film, amiben felvonultat egy Oscar-díjast és két Oscar-jelöltet, Naomi Watts-ot és Ken Watanabe-t, továbbá Japán festői tájait, annak is az egyik leghíresebb vidékét, az Öngyilkosok erdejeként ismert Aokigahara erdőt, gondosan ködbe burkolva, hogy még misztikusabb legyen a hangulat aláfestendő a sztori melankóliáját. Főszereplőnk, a McConaughey alakította Arthur azért keveredik ebbe az erdőbe, hogy felesége halála miatti gyászával kezdjen valamit – még ha az alternatívák között az öngyilkosság is szerepel. Itt találkozik Takumival, akivel közösen próbálnak kijutni az erdőből – úgy szó szerint, mint a saját életük káoszára vonatkozó átvitt értelemben -, miközben csupa bölcs dolgokról elmélkednek együtt. Sajnos bármennyire is elfogult vagyok mindennel, amibe McConaughey akár csak a körme hegyét is belemártja, sem a trailer, sem az értékelések alapján nem számítok valami igazán jól sikerült darabra, ahogy az sem kelti fel a reményeimet, hogy a film 2015-ös cannes-i bemutatása óta fiókban hevert, mert az eredetileg a jogokat birtokló két cég, a Lionsgate és a Roadside Attractions finoman szólva sem sietett terjeszteni a darabot. Most viszont az A24, aki egyébként A homár című mozival hasonlóan cselekedett anno, több mint egy évvel a cannes-i premier után lecsapott a filmre, és nemhogy bemutatják, de igen hamar teszik ezt: A fák tengere amerikai bemutatóját augusztus 26-ra tűzték ki.
- 09:25 Lövöldözés a Fehér Házban: Charlie Kirk asztal alatt bujkáló és zokogó feleségét is ki kellett menekíteni
- 09:17 A Bayern edzője a Bundesliga-történet harmadik legnagyobb fordítása után: Nem volt nagy elemzés a félidőben
- 08:52 Hiába döntöttek Kósa Lajosék, Hankó Balázs nem hirdeti ki az új utónévjegyzéket
- 08:37 Belehalt sérülésébe az influenszer, akit a brit X-Faktor sztárja gázolt el
- 08:00 Ráthonyi-Palácsik Tímea: Nem férek hozzá annyi pénzhez, hogy ezt úgy tudjam élvezni, ahogy gondolják az emberek
- 07:59 40 év halál: máig velünk van Csernobil öröksége
- 07:51 Katalin hercegné olyan fülbevalót viselt a minap, amihez Dianának és John Travoltának is köze van
- 07:38 Ki kellett menekíteni Trumpot – tüzet nyitott egy fegyveres a Fehér Házi Tudósítók Vacsoráján
- 07:13 Marics Peti visszaül a Megasztár zsűripultjába
- 07:04 Bizalom vagy bizalmatlanság? A házassági szerződés már nem a kőgazdagok kiváltsága
- 07:03 Horn Gábor: Nem azt mondták Viktor!
- 06:41 Videó: 90 méteres magasságból zuhant a föld felé a spanyol vidámparki katapult kabinja
- 06:04 Egy éve ilyenkor: vérfagyasztó jelenetsort rögzített a gólyakamera
- 06:02 70-80 km/órás széllel tör be a hidegfront – riasztást adtak ki
- 08:32 Magas növény az alacsony mellé: így segíthet az árnyék a veteményesben
- 17:36 Így reagált Magyar Péter arra, hogy Orbán Viktor nem veszi fel a parlamenti mandátumát
- 05:00 Kvíz: a világ leghíresebb modelljei – egy nevet kérünk a képek mellé!
- 05:45 Mennyire értesz az elsősegélynyújtáshoz? Teszteld ezzel a tíz kérdéssel!
- 22:03 Molnár Áron Orbán döntéséről: Szembenézni nem mer a tettei következményeivel
- 17:37 Gulyás és Semjén közösen adta át a tiszás egészségügyi miniszter apjának szobrát
- 17:11 Orbán Viktor visszaadja a mandátumát, hogy a nemzeti oldal újjászervezésével foglalkozzon
- 06:04 Egy éve ilyenkor: vérfagyasztó jelenetsort rögzített a gólyakamera
- 21:28 Rengeteg kondenzcsík jelent meg Budapest felett, elmagyarázták, mi áll a jelenség mögött
- 19:38 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 03:38 Révész Attila: Akiknek lejár a szerződésük, megmutatták, nem véletlenül nem ajánlottunk nekik újat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
