Kultúra a világ egy fura hely

A koponya, melyet egy bolygó megsemmisüléséből négymilliárd évvel ezelőtt keletkezett meteoritból készítettek

A világ legnagyobb, földre hullt kődarabból készült szobra egyben az egyik legfurcsább is, de ettől függetlenül azért kitennénk a kandallóra.

A meteoritok jó része – közel 95 százaléka egy egyszerű szikladarab, egy százaléka kő-vas meteorit, a fennmaradó 4% pedig fémvas. Ezek csapódnak be a leggyorsabban, hiszen ezek tudnak a legnagyobb eséllyel aprózódás és méretcsökkenés nélkül a légkörön.

Így járt a prehisztorikus időkben lehullott Gibeonok is, melyek nevüket megtalálási helyükről, a namíbiai Gibeonról kapta. A helyi namák által fellelt darabokból sokszor fegyverek és más eszközök készültek, de 1836-ban egy brit hajóskapitány, J. E. Alexander számos darabját eljuttatta Nagy-Britanniába, hogy a tudósok megvizsgálhassák. A legendás csillagász, John Herschel ezen bizonyította be elsőként a földönkívül eredetet, hiszen fémvas másként nem fordul elő a természetben.

Gibeon_meteorite_slice

A csiszolás után láthatóvá váló fura mintázat (Widmanstätten-mintázat) miatt a gyűjtők által igen keresett, sőt, dizájnékszerek készülnek belőlük, így a máig megtalált huszonhét tonnányi Gibeon jókora hányada természettudományi múzeumok féltett kincse helyett a középosztály és a felső tízezer ékszereként él tovább.

image-67

Hasonló sorsra jutott egy több, mint fél mázsás darab is, melyet a Balin élő szobrász, a sokszor egzotikus anyagokkal – így mammutagyarral, vagy épp bowlinggolyókkal – dolgozó Lee Downey vett kezelésbe, hogy aztán elkészíthesse belőle a világ legnagyobb meteoritszobrát, mely 47,6 kiót nyom.

9129894-1-12

Az egy Jupiter és Mars közti, közel négymilliárd évvel ezelőtt megsemmisült bolygóból származó kő csiszolásával létrejött koponya William Shakespeare Hamletjének koponyáját adó udvari bolondról, Yorickról kapta, és 2015 novemberében került kalapács alá a Bonhams aukciósház egy Los Angelesben rendezett aukcióján.

9129894-1-4-1024x768

Eladási áráról nincsenek információk, de egyedül a kőzet értéke 150 ezer dollár (41,7 millió forint), leütési árát pedig az árverés előtt 300-400 ezer dollárra (83-111 millió forintra) becsülték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik