Kultúra

Rettenetesen cuki, de se füle, se farka a Moana új trailerének

Az megvan, hogy Dwayne Johnson ebben a filmben adja a hangját egy félistennek? Na, az új előzetesben pont ő nincs benne.

A hercegnő és a békát is közösen jegyző és a produkcióért 2009-ben Oscarra is jelölt Ron ClementsJohn Musker páros rendezi a Moana (vagy alternatív keresztségében Vaiana) című új animációs mozit, amelyhez most befutott az első nemzetközi előzetes. A cukiságot kétségtelenül kimaxoló videó az első teaserhez hasonlóan semmi konkrétumot nem árul el a filmről, helyette azt láthatjuk benne, ahogyan a még baba Moana hercegnő valamiféle bizarr, gyanúsan A mélység titkából szabadult hullámmal barátkozik a tengerparton.

A produkció cselekményéről egyelőre csupán annyit tudni, hogy a film a címét is adó Moana hercegnő (a hangja a hawaii születésű gyerekszínész, Auli’i Cravalho) és a Dwayne Johnson által megszólaltatott flúgos, de rátermett félisten, Maui megismerkedéséről és a páros közös utazásáról fog szólni. Az animációs filmben Cravalho és A Szikla mellett a Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet K-2SO nevű különös droidját is megszólaltató Alan Tudyk, illetve az inkább csak a Kasszasiker című zenés drámasorozatból ismerős Phillipa Soo fogja a hangját kölcsönözni a további fontos karaktereknek.

A Moana (vagy Vaiana) várhatóan december elején fog megérkezni a magyar mozikba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik