Kultúra

Borzongató és dögös A lány a vonaton új trailere

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

újságíró. 2016. 07. 19. 17:10

Az adaptáció új előzetesében egymást érik a baljóslatú és szexi pillanatok. Klassz lesz.
Korábban a témában:

Laza három hónappal a hatásos első előzetest követően most megérkezett a Paula Hawkins brit írónő tavaly kiadott, majd csakhamar nemzetközi bestsellerré vált A lány a vonaton (The Girl on the Train) című pszichológiai regényét feldolgozó thriller hivatalos posztere, plusz a második trailere, amely ha lehet még az előzőnél is meggyőzőbb lett.

Universal Pictures

A Tate Taylor rendezésében készülő produkció főhőse az elvált és alkoholproblémákkal küzdő Rachel Watson (Emily Blunt), aki vonatozva minden nap ugyanazt az utat teszi meg munkába menet és vissza, amely során gyakorta lát egy idillikusnak tűnő életű párocskát, akiket magában csak Jessnek (Haley Bennett) és Jasonnek (Luke Evans) nevez. Egyik nap aztán a szerelmeseket fürkészve valami félelmetes dolognak lesz a szemtanúja, ráadásul a következő reggel másnaposan, a testén sebekkel ébred fel, miközben fogalma sincs arról, mi történhetett vele. Mindez aztán olyan események sorozatát indítja el, melyek hatására Rachel még az önnön épelméjűségében is kételkedni kezd.

Az adaptációban a Golden Globe-díjas Blunt, illetve Bennett és Evans mellett Rebecca Ferguson, Justin Theroux, Allison Janney, Édgar Ramirez, Lisa Kudrow és Laura Prepon játssza a mellékszereplőket. A lány a vonaton október 6-án fog a magyar mozikba kerülni.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A Piramis gameshow díszlete

Újabb furcsaság a TV2-n A Piramisban

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.