Kultúra

Letartóztatták 50 Centet

A hétvégi koncertje után vitték be a rappert, amiért a fellépésen olyasmit mondott, amit nagyon nem kellett volna.

Csúnyán benézte a szombati villámfellépését 50 Cent (leánykori nevén Curtis James Jackson III), aki eredetileg csupán a show házigazdájaként lett volna jelen a Karib-tengeri Saint Kitts szigeten zajló zenei fesztivál egyik koncertjén, azonban a szervezők aztán megdumálták, hogy adja elő egyik slágerét – utóbb ebből lett a baj.

50 Cent a 2003-as “P.I.M.P” című sikerét választotta, amelynek szókimondó verziója tele van szitokszavakkal. A DJ-nek csupán ennek a változatnak a zenei alapja volt meg, úgyhogy a rapper bevállalta a motherf*ckerezést, csakhogy ez hibás döntésnek bizonyult, ugyanis a nyilvános káromkodás törvénybe ütközik a szigetállamon. A mintegy 40 ezer érdeklődő előtti fellépését követően a helyi rendőrök letartóztatták 50 Centet, aki aztán vasárnap reggel bíróság elé állt és végül egy ismeretlen összeget kifizetve szabadon távozott a szigetről.

50 Cent rövid, de a rapper számára kalandos utóéletű járó koncertjéről amatőr videofelvétel is készült, amely alant, illetve ide kattintva megtekinthető.

#50cent #PIMP #stkitts #stkittsmusicvestifle

Samantha Stowe (@yayysamm) által közzétett videó, 2016. Jún 26., 00:17 PDT

Forrás: Billboard

Ajánlott videó

Olvasói sztorik