Kultúra

Debrecenben Bonnie Tyler koronázta meg az izlandi-magyar döntetlent

A világhírű rockénekesnő régi és új dalokat is előadott, de előtte megtekintette a felújításra váró pályaudvar terveit és beleharapott egy jókora páros kolbászba.

Igazából mi nem is nagyon szaporítanánk tovább a szót, a Magyar Távirati Iroda ugyanis remekbe szabott felvezetőt írt szombaton az eseménynek. Innentől át is adjuk a stafétát.

Kultúra-rock – MTI
Bonnie Tyler Debrecenben

Soha nem járt még Debrecenben, de nagy várakozásokkal, és “csodálatos úton” érkezett a városba – mondta Bonnie Tyler, a neves brit rock énekesnő szombaton, a helyi Ikon étteremben tartott sajtóértekezletén.

Mint mondta: Kolozsvárról közúton érkezett Debrecenbe, a Király-hágón pedig megállíttatta a koncertbuszt, annyira lenyűgözte a bihari hegyek látványa.

Debrecen, 2016. június 18. Bonnie Tyler brit rockénekesnõ koncertet ad a debreceni Kerekes-telepi fürdõben 2016. június 18-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A debreceni Kerekes-telepi fürdő felújítás utáni megnyitása alkalmából szombat este koncertet adó énekesnő az MTI érdeklődésére elmondta: új számai mellett régi nagy slágerei is elhangzanak.

“Soha nem fáradok bele a régi dalaim bemutatásába, a mai napig nagyon büszke vagyok rájuk, és énekelem őket” – ecsetelte a rekedtes hangjáról világszerte ismert, az 1980-as években a világ minden táján a toplisták első helyét elfoglaló, ma is nagyon népszerű énekes.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Bonnie Tylert és kíséretét – menedzserét és zenekarának tagjait – Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere fogadta és kísérte végig a város főterén. A Városháza, a Nagytemplom és a Kossuth szobor mellett bemutatták nekik a téren felállított nagyméretű látványterveket az új debreceni főpályaudvar hamarosan kezdődő beruházásáról.

Bonnie Tyler ezután az Ikon étteremben megkóstolta a tavaly hungaricummá nyilvánított debreceni páros kolbászt, amit az étterem séfje, az eredeti receptek felkutatásban is jeleskedő Pataki Péter készített el vendégeinek.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az pedig, hogy nem csak udvariasságból dicsérték a “debreczinert”, rögtön kiderült, amikor repetát kértek belőle – tapasztalta az MTI tudósítója.

Ifj. Vári Attila, a Közösségben a Kerekes-telepi Fürdő és Kemping Fejlődéséért Egyesület elnöke elmondta: a koncerttel is szeretnék emlékezetessé tenni a felújítás utáni fürdőnyitást.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Vendégeik a fürdő területén szombat este óriáskivetítőn láthatják a Magyarország-Izland Európa-bajnoki labdarúgó mérkőzést, majd az egész napos programsorozat megkoronázása lesz Bonnie Tyler 120 perces, nagyzenekaros koncertje – mondta az egyesület elnöke.

Kerestünk a szombati fellépésről beszámolót, de sajnos csak a fenti MTI-s fotókat találtuk. Ha valaki látta esetleg élőben a rockénekesnő nagyzenekaros koncertjét, az legyen oly kedves, és írja meg hozzászólásként, hogy milyen volt! Köszönjük!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik