Kultúra

Nézz bele az új Ben Hur fogatversenyének forgatásába – videó

Az új kisfilm igazolja, hogy ha valami, akkor a lovaskocsi-verseny tényleg fasza lesz a remake-ben.

A héten megérkezett a Ben Hur feldolgozásának második trailere, amely ugyan nem lett rossz, de nem is tette borzasztóan váróssá a produkciót. Azzal a kedvcsinálóval szemben már sokkalta meggyőzőbb a lent látható kisfilm, amely a remake fogatverseny-jelenetének munkálataiból ad ízelítőt. A videóból kiderül, hogy a versenyt tényleg valós körülmények között valódi fogatokkal vették fel és miközben a kocsikat világbajnok magyar fogathajtók hajtották, a főszereplőket játszó színészek is odatették magukat a forgatáson.

Az Őrség-mozikat és a Wantedet is jegyző Timur Bekmambetov filmjében továbbra is az elmérgesedő baráti viszony témája, továbbá a lovasfogat-verseny ütős új változata ígérkezik a leghangsúlyosabbnak. Mindemellett habár a főhőst alakító Jack Huston és a Messalát megformáló Toby Kebbell is egész jónak tűnik a szerepében, összességében nem úgy néz ki, hogy a remake bárhogyan is felül tudná majd múlni az 1959-es eredetit.

A kiváló orgánumú és Oscar-díjas Morgan Freeman, illetve Ayelet Zurer és Rodrigo Santoro mellékszereplésével készülő Ben Hur augusztus 18-án fog megérkezni a magyar mozikba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik