Disney-éknél, mint azt már tudjuk egy ideje, ezerrel tombol a remake-láz néven elhíresült mentális zavar, a betegség pedig olyannyira elhatalmasodott rajtuk, hogy most már nem csak a klasszikusokat hasznosítják újra, mondván minden jó, ha CGI, hanem előveszik a B-kategóriás darabjaikat is. Mint a Peti sárkánya, amely annak idején 1977-ben nem mozgatott meg különösebben nagy tömegeket. Az akkoriban kedvelt rajzolt animáció és élőszereplős képek vegyítésével készült mozi idén nyár végén kap remake-et, ezúttal Elliot, a sárkány címen; a rajzolt helyett most CGI sárkánnyal operáló, merőben klasszikus vonalvezetésű történet – cuki sárkány, gonosz emberek, akik le akarják vadászni – inkább szép, mint okos, de hát nem lehet egy évben két Zootropolist behúzni, ugye. Tulajdonképpen sose rosszabb B-kategóriát.
A '77-es Peti sárkánya című animációs film feldolgozásából készülő Elliot, a sárkány új trailert kapott. Leginkább cuki.
Kapcsolódó cikkek
- 08:01 Aldisok panaszkodnak, hogy a januári béremelés ellenére kevesebbet keresnek
- 07:46 Kiderült, kik fizették eddig vissza az NKA-támogatásokat, Kis Grofo is köztük van
- 07:27 Űrcég 26 ezer literes, szivárgó tartálya fenyeget robbanással Kaliforniában
- 07:21 Trump AI-videóval szemléltette, hogy Stephen Colbertet bedobná egy szemetes kukába
- 07:06 Kigyulladt egy gárdonyi üzem hajnalban, nagy erőkkel vonult ki a tűzoltóság
- 07:05 Szigligeti Ivett Dudás Miki haláláról: Azt sem tudták megállapítani biztosan, hogy a lakásban történt-e ez az egész
- 06:55 Lakner Zoltán: Ezentúl nem lehet majd kislisszolni a válaszadás alól úgy, ahogy azt Balog Zoltán tette
- 06:43 „Lehet, hogy összeáll, kettőt bírtam megnézni” – Fábry Sándor az új Heti Hetesről
- 06:35 Strandidővel indul a hosszúhétvége
- 06:23 „Kis hangszóróból, mérsékelt hangerővel” zenét hallgatott Mick Jagger – ezer dolláros büntetés lett a vége
- 07:00 Íme a balatoni ivókutak, frissítőpontok listája
- 06:05 Lecsaptak a rendőrök a nagymamára, aki élőben gamerkedik – unokája orvosi számláira gyűjti a pénzt
- 06:00 Magyarország kincsei: Veszprém vármegye 10 páratlan csodája
- 05:45 Kvíz: a papucstól a cipőig – tudod, hogy melyik nyelvből erednek ezek a magyar szavak?
- 05:30 Kopaszodik a levendula? Két fő oka lehet
- 07:05 Szigligeti Ivett Dudás Miki haláláról: Azt sem tudták megállapítani biztosan, hogy a lakásban történt-e ez az egész
- 18:06 Nincs jó napja az FTC-nek: nagy a baj a férfi kézilabdacsapatnál
- 15:42 Ókovács Szilveszter saját költségén készíttetné el Forsthoffer Ágnesnek a házelnöki szék replikáját
- 05:45 Kvíz: a papucstól a cipőig – tudod, hogy melyik nyelvből erednek ezek a magyar szavak?
- 18:35 „A momentum megváltozott, talán visszavonhatatlanul, Ukrajna javára”
- 20:06 Lemondott Trump hírszerzési igazgatója
- 16:48 Nem az 50 méter a lényeg – fontos félreértéseket tisztázott a szakember a fúrt kutakkal kapcsolatban
- 07:06 Kigyulladt egy gárdonyi üzem hajnalban, nagy erőkkel vonult ki a tűzoltóság
- 20:20 Lannert Judit vizsgálatot rendelt el egy állami tankönyvellátó cég keretszerződése ügyében
- 16:08 A nyugdíj- és adóreform a legfőbb vitás pontok az uniós források hazahozatala körül
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
