Shane Black Hollywood egyik legnagyobb becsben tartott (és legjobban fizetett) forgatókönyvírója. Első szkriptje a Halálos fegyver volt, ami megreformálta a nyolcvanas évek zsarupáros zsánerét, de sokak kedvence Az utolsó cserkész, sőt, az egész akciófilmes műfajt sarkaiból kifordító Az utolsó akcióhős is. Személye azért érdekes, mert igazából egyik nevezett film sem volt a szó szoros értelmében vett kasszasiker, de összes buddy movie-ját körbelengi valami keserédes pátosz, amit manapság tipikusan „shaneblackesnek” hívunk.
Olyan játékos kedvvel írja a dialógusait, melyeket rendszerint lecsúszott/alkoholista/láncdohányos/imbecillis/extrovertált szereplők szájába ad, hogy még a teljesen leült pillanatokban is élvezhető krimit kapunk. Sőt, ő nem is tekint magára úgy, mint aki akciófilmszkripteket ír, hanem úgy, mint aki neo-noirokat készít.
Van egy másik fontos tulajdonsága is, neki köszönhetjük Robert Downey Jr. reaktiválását is. Amikor Black már túl volt két karrierbicsakláson, és senki nem kért az ötleteiből, úgy döntött, maga rendezi meg a saját forgatókönyvét, ez volt a Durr, durr és csók. Főszereplőnek tette meg az elvonóról épp kikerült Downey-t, és az egykori renoméjától (és versenysúlyától) nagyon messze lévő Val Kilmert, a végeredmény pedig a 2000-es évek egyik legjobb akcióvígjátéka. Robert Downey útja innentől meg sem állt Tony Starkig és Sherlock Holmes-ig, Blacket pedig egy Vasember 3 megrendezéséig repítette.
Most ismét rendezésre adta a fejét, a Rendes fickók pedig minden ízében tipikusan Shane Black-es alkotás, ezúttal is pezseg a levegő a két főszereplő között, ahogy szépen lassan egymás hullámhosszára kerülnek, sőt, a nagyobb autentikusság érdekében a cselekmény a 70-es évekbe van helyezve, ahol a szórakozóhelyek még füstösebbek, a magánynyomozók még keményebbek, a bérgyilkosoknak pedig elvei voltak.
Az egész cselekmény egy pornósztár halála körül mozog, és egyszerre lesz hozzá köze egy meggyőződéses verőlegénynek (Healy – Russell Crowe) és egy elvtelen magánnyomozónak (March – Ryan Gosling), akik egyaránt baromi lazák, és vagy nem restek péppé verni valakit, vagy gyakorta a pohár fenekére néznek. Bejátszik még egy kicsit a környezetszennyezés, a multik ármánykodása is, de igazából March és Healy lúzerkedős nyomozásán van a fő hangsúly, no meg azon, hogy kölcsönösen egymás agyára mennek (v.ö. Halálos fegyver).
Black zseniálisan választotta ki a főszereplőket, ugyanis Russell Crowe fényévekre van attól a testalkattól, amit anno a Gladiátorban láttunk tőle, de pocakot eresztett 50-es fickóként is simán elhiszem neki, hogy a szart is kiveri belőlem, Ryan Gosling pedig megint fényéveket lépett előre, hogy rombolja szépfiús imázsát, ugyanis ennyire bántóan ostoba (de szerethető) karaktert rég láttunk mozivásznon, ráadásul kiderül róla, hogy remek komikus is.
A film igazából rengeteg ponton vérezhetne el, de itt mutatkozik meg Black zsenije, aki okosan adagolva a marháskodást és a csavarokat valami igazán szórakoztatót alkot. Kevesebb vérrel és fuckkal, mint a nyolcvanas években, de valahogy mégis olyat. Fontos kiemelni, hogy valójában csak hasonlót, mert igaz, hogy a lökött, de szerethető, komplexusoktól szenvedő hősök azonosak, mint korábbi filmjeiben (meg az említett neo-noir is), de a buddy-k mellé érkezik még egy csapattag, March 13 éves lánya, aki tulajdonképpen a legfontosabb ötletekkel szolgál a nyomozás során, s válik a csapat harmadik tagjává.
A Rendes fickók pont az a fajta film, amiért érdemes hollywoodi alkotásokat nézni, viszont abszolút kihalófélben lévő élőlény, mert úgy nevettet, hogy közben rengeteg önirónia is van benne, kakis poén meg egy sem. Ha idén csak egy akcióvígjátékot nézel meg a moziban, ez legyen az. Bár túl sok ilyen filmet úgy sem látsz, hiszen hiányzsánerről van szó. De ez nem von le semmit az értékéből.
Rendes fickók (The Nice Guys). Színes, magyarul beszélő, amerikai krimi-vígjáték, 116 perc, 2016. Értékelés: 9/10.
