Kultúra

Díjat nyert A nyalintás nesze című magyar animációs rövidfilm Cannes-ban

Andrasev Nadja filmje megosztott harmadik díjat kapott pénteken a 69. cannes-i fesztiválon, a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programban.

A magyar diplomafilm a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció tanszékén (MOME Anim), a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült.

A Cinéfondation versenyébe 2300 benevezett alkotás közül 18 vizsgafilm, közülük 14 fikciós és 4 animációs mű kapott meghívást. A kategória díjairól Kavasze Naomi japán rendező elnökletével döntött a nemzetközi zsűri.

A magyar animációs film a harmadik díjat a venezuelai Michael Labarcával megosztva kapta.

Az első díjat az izraeli Or Sinai vehette át Anna című alkotásáért, a második díjjal a brit Hamid Ahmadit jutalmazták In the Hills című filmjéért.

Andrasev Nadja az MTI-nek Cannes-ban elmondta:

egyáltalán nem számított díjra, miután látta a nagyon erős mezőny alkotásait, amelyek közül több is a kedvence lett.

Azt gondolta, hogy elsősorban az élőszereplős, illetve a mélyebb társadalmi mondanivalóval rendelkező vizsgafilmeket fogja előnyben részesíteni a zsűri az ő személyesebb animációs alkotásával szemben. Ugyanakkor a Fesztiválpalotában rendezett díjkiosztó előtt az egyik szervező azt tanácsolta neki, hogy inkább a sor szélén foglaljon helyet, amelyből sejteni lehetett, hogy majd színpadra fogják hívni.

A nyalintás nesze című 9 perces digitális rajzanimációt Bodor Ádám Megbocsátás című novellája ihlette.

Andrasev Nadját elsősorban a történet abszurditása és hangulata fogta meg, amely alapján egy szürreális, meseszerű világot képzelt el.

A kisfilm főszereplője nagy gonddal locsolgatja különleges növényeit, miközben nap mint nap figyeli őt a szomszédasszony macskája. Perverz játékuk egészen addig fajul, amíg egy nap a macska eltűnik. A következő tavasszal pedig férfiként tér vissza.

A nyalintás nesze producere Fülöp József, vágója Czakó Judit, a sound design Lukács Péter Benjámin munkája. A diplomafilmet a magyar filmkritikusok idén januárban a legjobb animációs film díjával jutalmazták, és a cannes-i premiert követően az animációk legfontosabb nemzetközi seregszemléjén, Annecyban is a versenyprogramban szerepel.

Andrasev Nadja 2015-ben végzett a MOME Anim mesterképzésében, majd az Animation Sans Frontiéres (ASF) nemzetközi animációs workshop résztvevője volt, jelenleg már következő filmtervét készíti elő, miközben animációs filmek gyártásvezetőjeként is dolgozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik