Kultúra

Forgalmazót talált A fehér király filmadaptációja

A Dragomán György könyvéből készült alkotás jogait az egyik legnagyobb nemzetközi filmes cég vásárolta meg.

Jelenleg már az utómunkálatokat tapossa Dragomán György 2005-ben megjelent A fehér király című művének filmadaptációja, amelynek forgalmazási jogait az amszterdami főhadiszállású Fortissimo Films vásárolta meg – jelenti a The Hollywood Reporter.

A fehér királyt az évek során harminc nyelvre fordították le és számos ország mellett az Egyesült Királyságban is kiadták, így kerülhetett az angol rövidfilmes Alex Helfrecht kezébe, akit annyira megihletett, hogy elhatározta, nagyjátékfilmet készít belőle. A Helfrecht és az ugyancsak filmes hitvese, Jörg Tittel rendezésében készült adaptációban a történet főhősét, Dzsatát a 12 éves Lorenzo Allchurch, míg a női főszereplőként az anyját a modellből lett színésznő, Agyness Deyn (a képen) alakítja. A mellékszereplőket olyan kiváló színészek játsszák, mint Olivia Williams, Jonathan Pryce, Fiona Shaw, Greta Scacchi és Ross Partridge.

A Magyarországon forgatott brit produkció címe A fehér király angol megfelelője, vagyis The White King lesz és a Fortissimo Films a május 11-én induló 69. cannes-i filmfesztiválon és filmvásáron fog először ízelítőt adni az alkotásból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik