Kultúra

Újra kell írni a Sherlock Holmes 3 forgatókönyvét

Ez nem túl jó hír, de a készítők már meg is találták a megfelelő embert a feladatra.

Azt követően, hogy a múlt héten Robert Downey Jr. egy interjúban elmondta, nagyon szeretné harmadszor is megformálni a legendás detektív karakterét és Guy Ritchie-vel már dolgoznak is a harmadik film beindításán, a Deadline legfrissebb értesülése alapján most úgy tűnik, ideiglenesen leállhatnak az előkészületekkel, merthogy a franchise-t finanszírozó Warner Bros. fejeseinek nem tetszik a szkript, ezért azt újra kell írni.

Az eredetileg Lionel Wigram és Drew Pearce által megírt forgatókönyv átdolgozására A halhatatlan viking és a Véres igazság című filmek sztorijait jegyző James Coyne-t kérte fel a stúdió, aki a szerzőpárossal közösen fog változtatni a cselekményen. Azt jelenleg még nem tudni, hogy az újraírás időben mennyivel vetheti vissza a Sherlock Holmes 3 forgatását, amelyet Downey Jr. elmondása szerint még az idén szeretnének elkezdeni.

A harmadik Sherlock Holmes-moziban Robert Downey Jr. mellett Dr. Watsonként Jude Law és Irene Adler szerepében Rachel McAdams visszatérése tűnik még valószínűnek, ugyanakkor egyelőre hivatalosan egyiküket sem erősítették meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik