Kultúra

Izgalmas filmekkel kecsegtet az idei Titanic versenyprogramja

Áprilisban kezdődik a 23. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál, amelyen kilenc nemzetközi alkotás fog versenyezni a seregszemle fődíjáért.

Végleges a 23. Titanic Filmfesztivál versenyprogramja: a válogatásba kilenc nemzetközi filmet hívtak meg. A különböző európai alkotások mellett kanadai, ausztrál és kínai film is versenyez a fődíjért az április 7. és 16. között megrendezendő fesztiválon. Fliegauf Bence Liliom ösvény című filmjét kiemelt gálavetítésen láthatja a közönség, a Titanic hivatalos reklámszpotja pedig Bucsi Réka LOVE című animációs rövidfilmjének egyik részlete lesz. A fesztivál teljes programját március 31-én jelentik be.

Az idei versenyprogram kilenc alkotása közül mindegyik első, illetve második nagyjátékfilm. Közös bennük, hogy bonyolult és félszeg emberi kapcsolatokat ábrázolnak újító módon: van köztük szürrealista, finoman érzelmes, szórakoztató, provokatív és bensőségesen személyes alkotás – némelyik pedig mindezeknek a keveréke.

Az izgalmas nemzetközi válogatás mellett fontos magyar premier is lesz a Titanicon: a fesztivál kiemelt gálavetítése Fliegauf Bence Liliom ösvény című alkotásának első hazai bemutatkozása lesz. A film egy anya és kisfia utazását kíséri végig egy mesékkel, emlékekkel és belső démonokkal övezett úton. A Liliom ösvény világpremierje a Berlinalén volt februárban.

Szintén Berlinben mutatkozott be Bucsi Réka LOVE című animációs rövidfilmje is, amelyet a Titanicon is láthat a közönség. A haikuszerű jeleneteket felvillantó, a szerelem három szakaszát bemutató rövidfilm egyik részlete lett az idei Titanic hivatalos reklámszpotja.

A fesztivál versenyprogramjának teljes listája:

  • Házi gondozás (Home Care) – Csehország
  • Mindennapi életünk (Our Everyday Life) – BoszniaHercegovina
  • Apa és lánya (The Daughter) – Ausztrália
  • Démonok (The Demons) – Canada
  • Verem az erdőben (Couple in a Hole) – Belgium, Egyesült Királyság
  • Sárvirág (Mellow Mud) – Lettország
  • Ami a sötétben rejlik (What’s in the Darkness) – Kína
  • Evolúció (Evolution) – Franciaország
  • Aloys (Aloys) – Svájc

A Titanic vetítései és eseményei az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Puskin, Toldi és Sugár moziban, valamint az A38 Hajón lesznek. Jegyek március 28-tól kaphatók a mozik pénztáraiban.

További információt a Titanic weboldalán és a seregszemle Facebook-oldalán találsz.

Forrás: Titanic Filmfest

Ajánlott videó

Olvasói sztorik