Az oldalt jegyző állítólagos újságíró, Norbert Lenz szerint Himmler 1940. november 20-án kelt levelében sajnálatos és elkerülhető veszteségekről ír, amit a Wehrmacht katonái Franciaországban szenvedtek el, megemlítve, hogy Párizs legnagyobb veszélyét a mindenhol megtalálható prostituáltak jelentik, akik bárokban, mulatókban és az utcán csípik fel a katonákat, változatos betegségeket ragasztva rájuk.
Lenz szerint ekkor született meg az ötlet arra, hogy a katonák szükségleteinek kielégítésére az SS egyik orvosa, Dr. Joachim Mrurgowsky vezetésével egy babát fejlesszenek ki.
“A babák célja, hogy segítsenek a katonáinkon, akiknek harcolniuk kell ahelyett, hogy idegen nőkkel keverednének. Ugyanakkor: egyetlen igazi férfi sem választana előbb egy babát, mint egy igazi nőt, kivéve, ha mérnökeink követik a minőségi előírásokat:
1. A szintetikus bőrnek hasonló érzetet kell nyújtania, mint az igazinak.
2. A baba teste legyen annyira mozgatható és hajlékony, mint az igazi test.
3. A baba szerveinek abszolút élethűnek kell lennie.
A rejtélyes, forrásokat nem közlő honlap szerint 1940-1941-ben az IG Farben nevű cég (melynek egyik leányvállalata készítette például a gázkamrákban is használt Zyklon-B-t) egy egész sornyi, bőrhatást keltő polimert dolgozott ki az SS számára, de a test megalkotásához modell is kellett.
A feladatra a műanyagmodelljeiről és preparátori tudásáról ismert Franz Tschakertet kérték fel, aki német atlétanőkről vett méreteket és készített testrészeikről gipszformákat, de a kész mű csak nem akart összeállni. A projektet vezető Mrurgowskynak írt egyik levelében így írt erről:
“Néha a lábak túl rövidek és deformáltnak látszanak, de megesik, hogy a karok olyanok, mintha egy birkózóhoz tartoznának. Az összkép mindig kiábrándító, így azt hiszem, nincs más lehetőség, mint kombinálni a testrészeiket.”
Lenz szerint Tschakert úgy gondolta, hogy a nőnek tökéletesnek kell lennie, olyan testtel, ami a modellek legjobb részeit vegyíti, Mrurgowsky azonban ezzel szemben továbbra is egyetlen nő lemásolását tartotta jó ötletnek, mégpedig a Harmadik Birodalomban ünnepelt svéd származású, az árja ideálnak megfelelő, szőke Kristina Söderbaumét. Tschakert és csapata azonban nem igazán fogadta el az ötletet, így el is kezdték összeszedni a részeket a nagy műhöz. Arcmodellként a Szabadkán született, de Németországban befutott Nagy Katóra gondoltak, de ő udvariasan visszautasította az ajánlatot.
Nagy Kató (1908-1973)
A tehetős arisztokrata családban, egy bankigazgató gyermekeként született Kató előbb – a korban szokatlan módon – íróként próbált érvényesülni, így már egészen fiatalon jelentek meg cikkei néhány magyar lapban.
Érdeklődése azonban hamar a színészet felé fordult: Gaál Béla színitanodájának diákja lett, de látva szülei karrierváltása miatti elkeseredettségét, egy ideig a családi bankban dolgozott. Ezt az életformát azonban nem volt képes sokáig fenntartani, 1926-ban, alig tizennyolc évesen Berlinbe költözött, és megpróbált betörni a filmiparba. Eközben a Pesti Hírlap német tudósítójaként dolgozott, hogy el tudja tartani magát. 1927-ben a karrierjét épp beindító, később a brit filmgyártást forradalmasító Korda Sándor felajánlotta neki élete első nagy filmszerepét a Männer vor der Ehe című filmben, melynek köszönhetően azonnal magasan jegyzett színésznővé tették, sőt, itt ismerte meg első férjét, Constantin J. Davidot is.
Arca a következő években képeslapok tízezreiről köszönt vissza, mely nagy mértékben segítette gyorsan induló modellkarrierjét.
A harmincas évek derekán a francia, majd az olasz és osztrák filmgyártás is lecsapott rá, így az 1952-es Die Försterchristl-ig mind a négy nemzet filmjeiben felbukkant.
Ilyen volt például a harmincas évek elején megjelent A méltóságos asszony trafikja filmadaptációja:
Az ötvenes években tengerentúlra költözött második férjével, Jacques Fattinivel. Két évtizeddel később, 1973-ban Hollywoodban hunyt el, miután szervezete feladta a rákkal szemben éveken át vívott harcát.
1941 júniusában a Mrurgowsky által koordinált projektet állítólag egy dán SS-orvos, Olen Hannussen vette át, aki teljesen elvetette egy élő modell arcának lemásolását, így a Borghild nevet kapott guminő végül egy sosem létezett nő arcvonásait őrizte, haja pedig az akkor divatos Schneckenfrisur helyett rövid, férfias lett, hogy ezzel is érzékeltessék, nem egy tiszteletreméltó anyáról, hanem egy mezei prostituáltról van szó.
Három méretben – 168 (Typ A), 176 (Typ B) illetve 182 centiméteres (Typ C) testmagassággal – készültek, első prototípusaikat pedig 1941 októberében mutatták be egy csapatnyi SS-tiszt előtt. A babák sikerét látva Himmler azonnal ötven darabos rendelést adott le a B-sorozatra, amihez egy külön gyárat hoztak volna létre, hiszen az addigi stúdió túl kicsi lett volna a jó eséllyel gyorsan növekvő igények kiszolgálására.
A babák azonban a hadsereg növekvő veszteségei, és a Sztálingrádért folyó harc végső kimenetele miatt sosem kerültek bevetésre. Az elkészült modellek, bronzötvények és prototípusok Tschakert drezdai irodájában maradtak egészen a város 1945. februári bombázásáig, melyben jó eséllyel mind megsemmisültek.
Nézzük pontról pontra:
- A Deutsche Hygiene-Museum adattárának jó része 1945-ben ugyan megsemmisült, de az ott dolgozók közül senki sem emlékezett hasonló projekt leírására.
- A Borghild.de-n látható két fotó láthatóan közepesen gyatrán sikerült grafikák, amit persze az oldal írója is elismer. Nincs tehát kézzelfogható bizonyíték a történetre.
- Az oldal azt állítja, hogy Norbert Lenz szabadúszó újságíróként több német lapnak, így a Focusnak, a Maxnak és a Sternnek is írt, de erre semmiféle bizonyíték nem áll rendelkezésre, sőt, a neve nem szerepel a néhány évvel ezelőtti német telefonkönyvekben sem. Egy osztrák fogorvos, egy feltaláló, vagy épp egy modern (az előző század harmincas és hetvenes években is alkotó), valószínűleg Németországból a második világháború környékén az Egyesült Államokba emigrált művész is ugyanakkor ezt a nevet viselte.
- A Borghild.de nem jelöl meg forrásokat.
- A lapot az Internet Archive először 2003. májusában szkennelte végig, noha a szolgáltatás már évekkel korábban is létezett. (Az Index.hu-nak például a 2000-es állapotára is emlékszik.) Ez persze nem jelenti azt, hogy az írás nem születhetett évekkel korábban, de a benne említett Arthur Rink, “a Harmadik Birodalom legdiszkrétebben kezelt projektjének egyetlen ma is élő szemtanúja”, Hitler kedvenc szobrászának, Arno Brekernek egyik 1919-ben született diákja sem hagyott sok nyomot a történelemben – egyetlen, ebben az évben született Arthur Rinkről állnak rendelkezésre információk, de ő 1993-ban hunyt el Kanadában.
