Kultúra

Meghalt Andai Györgyi

Életének 69. évében hunyt el a Jászai Mari- és Aase-díjas színésznő.

A szomorú hírt a Színhaz.hu internetes szakmai portál jelentette be. A Katona József Színház társulata mély megrendüléssel fogadta a hírt. Andai Györgyi a színházban a Petra von Kant című produkcióban játszotta Valerie von Kant szerepét 2014 óta.

Andai Györgyi

Andai Györgyi gyerekszínészként, 1960-ban, a Két emelet boldogság című játékfilmben szerepelt először. 1963 és 1966 között amatőrként az Egyetemi Színpadon (Universitas Együttes) játszott. Főiskolai tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte, majd a Szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött.

1973–tól 1983-ig a Vígszínház tagja volt. 1983-ban a Népszínházhoz szerződött, az utóbbi társulat megszűnése után (1988) a Budapesti Kamaraszínház tagja lett. Az utóbbi években játszott a Spinozában, a Játékszínben, a Katona József Színházban. Színházi szerepei mellett számos filmben, tévéfilmben játszott, rendszeresen szinkronizált. Andai Györgyi néhány éve a szakmai elismerések mellett megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést is.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik