Kultúra

Almási Éva lett a nemzet színésze

Almási Évát választották a nemzet színészének a címet viselő művészek.

A választást hagyományosan a Nemzeti Színházban tartották, ahol a nemzet színésze címet viselő tizenegy művész döntött arról, hogy a február 25-én elhunyt Psota Irén helyére Almási Éva kerül a testületbe.

Almási Éva nevéhez számos színpadi és filmes alakítás fűződik, emellett rendezőként is dolgozott. Jászai Mari-díjat 1973-ban kapott, 1978-ban érdemes művész, majd 1986-ban kiváló művész lett, 1997-ben a Kossuth-díjat vehette át. Ugyanebben az évben lett örökös tagja a Halhatatlanok Társulatának. 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.

A nemzet színésze címet a nemzeti színjátszás élő művészei közül azok kaphatják meg, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése során kimagasló érdemeket szereztek. A cím halálig szól, egyszerre legfeljebb tizenketten viselhetik és életük végéig részesülnek a jelenleg havonta nettó 630 ezer forint juttatásban.

Ha a cím egy viselője elhalálozik, a megüresedett helyre a cím többi birtokosa egyhangú szavazással tehet javaslatot. A nemzet színésze cím annak adományozható, aki fő- vagy epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtott, betöltötte a 62. életévét, 40 évet a színészi pályán vagy legalább 20 évadot – évadonként legalább egy szerepben – a Nemzeti Színház színpadán töltött.

A nemzet színésze jelenleg Almási Éva (2016-tól), Andorai Péter (2015-től), Berek Kati (2000-től), Bodrogi Gyula (2007-től), Cserhalmi György (2014-től), Haumann Péter (2010-től), Király Levente (2006-tól), Máthé Erzsi (2000-től), Molnár Piroska (2011-től), Szacsvay László (2015-től), Tordy Géza (2008-tól) és Törőcsik Mari (2000-től).

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik