Két promóvideó érkezett a Cloverfield című szörnyfilmen alapuló 10 Cloverfield Lane-hez, amelyet az első részhez hasonlóan ismét J.J. Abrams producerál. A 2008-ban nagy sikerré vált áldokumentarista mozi második része szakít majd az alapfilm sajátosságával és nem fognak kézikamerázni benne, sőt: ismeretlen színészek helyett olyan nevek alkotják a szereplőgárdát, mint Mary Elizabeth Winstead, John Goodman és John Gallagher Jr. A cselekmény nagyjából arról fog szólni, hogy Michelle (Winstead) felébred egy rejtélyes földalatti helyen, ahová állítólag Howard (Goodman) jóvoltából került, aki elmondása szerint megmentette az életét. Michelle nem emlékszik semmire, de a körülmények és a lakótársai enyhén szólva is gyanúsak neki, ezért miután nyilvánvalóvá válik, hogy ő inkább fogoly, mint vendég, megkísérel lelépni, csakhogy azzal nem számol, hogy a külvilágban még rémesebb dolgok várnak rá. Az elsőfilmes Dan Trachtenberg rendezésében készült 10 Cloverfield Lane március 31-én fog megérkezni a magyar mozikba.
A 10 Cloverfield Lane című produkció videói egy meglehetősen félelmetes folytatást ígérnek.
Ajánlott videó
- 13:44 Rettegésben élnek a kelet-indiaiak egy agresszív elefánt miatt
- 13:32 Több mint 700 milliót fizetettek tavaly az utasoknak a 20 percet meghaladó késésekért
- 12:59 „Botox-kezelést kaptam, magabiztosabbá váltam” – szépségideál és társadalmi elvárások Dél-Koreában
- 12:30 Palánkba csapódott és agyrázkódást szenvedett a magyar gyorskoris az Eb-n
- 12:26 Egressy Mátyás keresése: a város több pontján is látták már a 18 éves fiatalt, aki nem ment haza bulizás után
- 12:03 Irán, Golden Globe, Trump a megszerzett békedíjjal a hét képein
- 11:56 Partnerségre lép a Tiszával Szolnok óellenzéki polgármestere
- 11:41 Tűzvész egy pakisztáni bevásárlóközpontban – videók
- 11:40 Hatezer karton cigit csempészett, elkapták
- 11:17 Egymilliárd dollárért lehet benn maradni a Gázai béketanácsban, ahova Trump meghívta Orbánt
- 11:01 Rántott hús, sült krumpli, sütemény: veszélyes betegségeket kockáztat, aki így eszik
- 11:01 Égő házban lelte halálát egy középkorú férfi Kazincbarcikán
- 10:57 Dobrev Klára mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezték
- 10:47 Német blama a kézi-Eb-n: kulcsjátékos kritizálta nyíltan a szövetségi kapitányt
- 10:42 Cápatámadás a Sydney-i Operaház közelében: kritikus állapotban egy tinédzser
- 06:34 Nyolc ember veszett oda az osztrák Alpokban
- 10:37 Szijjártó megfenyegette az EU-s nagyköveteket
- 09:29 Az Orbán-szülőknek hegedült Mága Zoltán
- 10:42 Cápatámadás a Sydney-i Operaház közelében: kritikus állapotban egy tinédzser
- 11:01 Rántott hús, sült krumpli, sütemény: veszélyes betegségeket kockáztat, aki így eszik
- 06:57 Videón, ahogy egy macska kis híján felgyújt egy lakást
- 07:25 Havazás helyett extrém hidegre figyelmeztetnek
- 10:36 Leállt a vasút a záhonyi fővonalon
- 11:56 Partnerségre lép a Tiszával Szolnok óellenzéki polgármestere
- 21:21 Hazafelé vette az irányt egy buliból a 18 éves fiú, azóta nem látták
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
