Kilenc évvel a Frank Darabont rendezésében készült mozis adaptációt követően ismét előveszik A ködöt, amelyből ezúttal tévésorozat készülhet – jelenti a Variety. A zseniális Stephen King 1980-ban megjelent novellájának ez összesítésben a negyedik feldolgozása lesz, azonban tévészériaként az első, tekintve, hogy a nagyjátékfilm mellett eddig egy japán drámasorozat és egy amerikai animációs széria használta fel A köd történetét, amelyek csupán egy-egy epizódjukat építették annak hátborzongató víziójára.
Az új adaptációt illetően egyelőre annyi biztos, hogy a dán tévés forgatókönyvíró Christian Torpe írja és executive producerálja a pilotepizódot, amely az egyébként főként reality show-kat és más tévés hálózatok sorozatait sugárzó Spike történetének első saját gyártású szériája lesz. A produkció tető alá hozásában persze a Dimension Films is közreműködik majd, miután jelenleg is ez a stúdió birtokolja A köd megfilmesítési jogait.