Kultúra

Matthew McConaughey depressziós és az erdőben akar meghalni

A Gus Van Sant rendezésében készült A fák tengere című drámában, amelyhez most egy japán feliratozású előzetes érkezett.

Már tavaly a cannes-i filmfesztiválon bemutatták Gus Van Sant legújabb produkcióját: a The Sea of Trees, azaz A fák tengere című alkotást, amely akkortájt azzal vált hírhedté, hogy a premierjén kifütyülte a seregszemle közönsége. A világhálót persze aztán bejárta a negatív fogadtatás híre, amely nyilván nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a produkciót azóta sem mutatták be egyetlen országban sem. Most azonban váratlanul egy exkluzív japán előzetes jelent meg a filmhez és egyúttal az is kiderült, hogy a kelet-ázsiai szigetország mozijai április 29-én végül mégiscsak műsorukra tűzik majd a drámát.

A kétszeres Oscar-jelölt Van Sant filmje egy Japánba zarándokoló és rituális öngyilkosságra készülő Arthur Brennan nevű férfiról szól (Matthew McConaughey), aki véletlenül megismerkedik az erdőben eltévedt Takumi Nakamurával (Ken Watanabe) és végül közösen próbálnak meg kijutni a Fudzsi közeli rengetegből. A produkció impozáns szereplőgárdával bír, hiszen az Oscar-díjas McConaughey, illetve Watanabe mellett a szintén kétszeres Oscar-jelölt Naomi Watts alakítja Brennan feleségét: Joant a történetben. Az IMDb szerint utóbb nemcsak Japánban, de Olaszországban is a mozikba kerül majd A fák tengere, méghozzá a japán bemutatónál két héttel korábban: április 14-én.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik