Kultúra

Nagyfaterék lenyomhatatlanok a magyar mozikban

Robert De Niro és Zac Efron vígjátékát még az egész jól nyitó és A nagy dobást is legyőző A fekete ötven árnyalata sem tudta megközelíteni a hétvégén.

A bevételi mezőny múltheti rommá verését követően folytatódik a Nagyfater elszabadul hazai uralkodása, amely a debütálásakor begyűjtött 120 millió forint után most hétvégén egy kicsit lazább 90 millióval erősítette meg vezető pozícióját. Mögé másodiknak érkezett meg a szerintünk egyenesen borzalmas A fekete ötven árnyalata, amely kereken 30 millióval nyitott, és még ha csak 800 ezer forinttal is, de sikerült felülmúlnia az öt Oscarra jelölt és itthon végül a bronzot megkaparintó A nagy dobást.

A dobogóról leszoruló A visszatérő és az Alvin és a mókusok – A mókás menet előtt ismételten negyedikként zárt a Star Wars: Az ébredő Erő, mely 20,65 milliót összeszedve alig 150 ezer forinttal verte meg Alejandro González Iñárritu és Leonardo DiCaprio remekművét. A legutóbb második bosszúwestern még így is viszonylag szerencsésen jött ki a középmezőny adok-kapokjából, ugyanis Alvinék mindössze 300 ezer forinttal kuporgattak csak kevesebbet nála. A hatodikként befutó animációs mozi mögé A fiú című életre kelő porcelánbabás horror érkezett meg 17,4 millióval, nyolcadikként pedig az ugyancsak csütörtökön debütáló Barbie: Titkos ügynökök című mese végzett kereken 16 millióval.

150 ezer nézővel immár a Vajna-éra abszolút bajnoka a Saul fia. Fotó: Mozinet
Több mint 150 ezer nézővel immár a Vajna-éra abszolút bajnoka a Saul fia. Fotó: Mozinet

A múlthéten a Vajna-korszak legtöbb nézőt vonzó magyar alkotásává avanzsáló Saul fia a hétvégén kettőt rontott és 10,7 milliót zsebre téve ezúttal kilencedik lett. Nemes Jeles László Arany Glóbuszt nyert holokausztdrámáját mostanra több mint 150 ezren látták és az összbevétele immár csaknem 180 millió forint. Az Oscar-díjra is esélyes alkotás mögött aktuálisan a nyolcadikból utolsónak visszaeső A dán lány zárja a listát, 8 millióval. Mindez azt jelenti, hogy többé már nem találjuk az elitben a hét legnagyobb veszteseként az ötödik helyről kieső Pofázunk és végünk Miamiban mellett a legutóbb még hatodik Megjött Apucit, illetve az Aljas nyolcast és Az ötödik hullámot sem. A múltheti premierek közül pedig a három Oscarra is esélyes, de csak 4,9 milliót összeszedő Brooklyn és A boldogság titka című romkom sem termelt eleget ahhoz, hogy a TOP 10 közelébe férkőzhessen.

Magyarországi hétvégi TOP 10 (február 4. – február 7.):

1. Nagyfater elszabadul – Hétvégi bevétel: 90,3 millió forint. Nézőszám: 63 466. Összbevétel: 241,6 millió forint.
2. A fekete ötven árnyalata – Hétvégi bevétel: 30,01 millió forint. Nézőszám: 22 571. Összbevétel: 30,0 millió forint.
3. A nagy dobás – Hétvégi bevétel: 29,19 millió forint. Nézőszám: 19 705. Összbevétel: 29,19 millió forint.
4. Star Wars: Az ébredő Erő – Hétvégi bevétel: 20,65 millió forint. Nézőszám: 12 183. Összbevétel: 1,701 milliárd forint.
5. A visszatérő – Hétvégi bevétel: 20,50 millió forint. Nézőszám: 13 967. Összbevétel: 244,9 millió forint.
6. Alvin és a mókusok – A mókás menet – Hétvégi bevétel: 20,17 millió forint. Nézőszám: 16 079. Összbevétel: 89,7 millió forint.
7. A fiú – Hétvégi bevétel: 17,4 millió forint. Nézőszám: 12 281. Összbevétel: 17,4 millió forint.
8. Barbie: Titkos ügynökök – Hétvégi bevétel: 16,0 millió forint. Nézőszám: 12 515. Összbevétel: 16,0 millió forint.
9. Saul fia – Hétvégi bevétel: 10,7 millió forint. Nézőszám: 9 127. Összbevétel: 179,3 millió forint.
10. A dán lány – Hétvégi bevétel: 8,0 millió forint. Nézőszám: 6 089. Összbevétel: 24,1 millió forint.

Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete

Ajánlott videó

Olvasói sztorik