„Negyvennégy éves vagyok, és az utóbbi tizenöt évemet az Alabárdos étteremben töltöttem. Szeretem ezt a helyet, szinte az otthonommá vált, de itt már mindent elértem, amit lehetett. Szükségem van új kihívásokra”, mondta a séf a Borsmentának.
A másik ok, hogy az általa példaképnek tartott magyar szakácsok közül egy sincs, aki az aktív évei után nyugodtan nyugdíjba tudott volna menni, akinek a karrierje úgy ért volna véget, hogy szakmai és anyagi megbecsülés övezi, mondta.
Csak olyat lát, aki belebetegedett a szakmába, hiába dolgozta végig az életét, nem várt rá tisztes öregkor. Ő pedig nem akarja megvárni, hogy vele is ez történjen.
Bicsár Londonba megy, egyelőre ott még nincs munkája, de bízik benne, hogy talál valamit. Ha nem, akkor irány Amerika vagy Ausztrália.
Azt mondja, a szakma számára most másodlagos, szabadságra vágyik.
Egész eddigi életemben megállás nélkül dolgoztam. Szeretnék most egy kicsit kiállni ebből a mókuskerékből, szívni egy kis friss levegőt. Egy kicsit kívülről nézni az életemet, és szabadon eldönteni, hogy hogyan akarom folytatni.
(hvg)
