Kultúra

Aj Vejvej: a legrosszabb, ami történhet, ha elveszítjük az emberségünket

A kínai művész a lehető legközelebbről szeretné megtapasztalni a menekültválságot, műtermet állítana fel Leszbosz szigetén.

Aj Vejvej műtermet állítana fel a görögországi Leszbosz szigetén – a híres kortárs művész az RT-nek beszélt tervéről.

„Sokkoló látni a körülményeket. Félmillióan jöttek, több mint négyezren meghaltak. Csecsemők, terhes nők és sok felnőtt, aki mindent feláldozott, hogy új földre lépjen. Ez egy humanitárius krízis, amihez hasonló nem történt a modern történelemben. A második világháború óta ez a legtragikusabb esemény” – mondta Aj Vejvej a menekültválságról.

A művész azt mondta: azért települt Leszboszra, mert első kézből akarja tapasztalni, ami történik. „Művészként szeretnék jobban bevonódni, mert ez egy olyan helyzet, ahol nem fordíthatom el a fejem. Bele akarom tolni magam a helyzetbe, különben túl hétköznapi lennék” – jelentette ki.

Aj Vejvej szerint a mostani helyzetben a legrosszabb, ami történhet, ha az emberek elveszítik emberségüket. „A tragédia nem az, ha szegények vagyunk, vagy a háború elszomorít bennünket. Az igazi tragédia, ha elfelejtjük, kik vagyunk, ha az emberek megfeledkeznek az emberségről és az emberi jogokról” – mondta. A művész arra készül, hogy dokumentumfilmben örökíti meg tevékenységét, és egy emlékművet is állítana a menekülteknek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik