Kultúra

Cserbenhagyták Stallonét a magyar rajongók

Még az új Kern-film is lenyomta a Rocky-spinoffot.

Meglepő eredményt hozott az elmúlt hétvége a mozipénztáraknál. Na nem az élen, ott a várakozásoknak megfelelően továbbra is Leo hóba fagyott bosszúhadjárata, a briliáns A visszatérő tanyázik, köröket – ami itt húszezer nézőt jelent – verve a Star Wars VII-re, amelytől ugyanakkor így 5 héttel a premier után, számtalan bevételi rekorddal a háta mögött már nyilvánvalóan senki nem vár kasszarobbantó számokat. Az új belépők közül kettő is az élre tört: harmadik a Pofázunk és végünk Miamiban című agymenés, míg a negyedik helyre az új Alvin és a mókusok-filmet pumpálták a kisgyerekes családok.

Lényegesen érdekesebb ugyanakkor két további premierfilm helye. A Gondolj rám című, egészen rendben lévő új Kern András-rendezés és a Slynak Golden Globe-ot hozó, szintén igen klasszul sikerült Creed: Apollo fia áll a tízes bevételi toplista utolsó két helyén. Mindez a Gondolj rám kilencedik helye kevésbé meglepő – a közel kilencezres nézőszám így is szép eredménynek számít egy magyar filmtől –, a Creed tizedik helyére és alacsony nézőszámára azonban nem számítottunk, ismerve a magyar mozinézők rajongását a klasszikus akciósztárok – azaz épp Sly generációja – iránt, ennél sokkal-sokkal erősebb számokat vártunk.

gondoljrám

A mindössze 6457 fős nézőszám mögött alighanem a film hazai bemutatója körül variálás és a nemzetközi premier óta eltelt túl hosszú idő áll: a filmet az Államokban még november végén bemutatták, és eredeti tervek szerint itthon is ekkor került volna mozikba. Aztán október végén jött a kissé érthetetlen hír, hogy a magyar forgalmazó meggondolta magát, és nem hozza be Magyarországra a filmet. Majd jött a film észak-amerikai bemutatója, vele együtt hangos bevételi és kritikai siker – így gyors csikicsukival a forgalmazó közölte, hogy mégis érkezik a film, igaz, jó későn, csak január 21-én, azaz csaknem két hónappal az észak-amerikai premiert követően. Ne legyenek illúzióink, két hónappal a premier után egy idő közben Golden Globe-ot nyert sportfilm, amiben ráadásul maga a nagy Sylvester Stallone is szerepel, nyilvánvalóan fenn lesz a letöltőoldalakon – a jegypénztáraknál pedig nagyjából az fog történni, ami történt.

Akárhogy is, a Creed alulmaradt, bár még így is köröket vert a szintén a hétvégén nyitó Ha Isten is úgy akarja, a minden jószándék ellenére is igen gyengén sikerült A Lovasíjász, a Saul fiával az Oscar-versenyben megmérkőző Mustang és az Így jártam a mostohámmal című mozikra. Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy az ismét moziban vetített Gyalog galoppot hányan nézték meg, az viszont várható volt, hogy az Oscar-jelölés miatti érdeklődés hatására megemelt kópiaszámmal játszott Saul fia szépen teljesít majd. Nemes Jeles László mozija már a múlt hétvégén is jól szerepelt, hetek után visszakerülve a top 10-be a 9. helyen állt több mint 6000 nézővel, most pedig megduplázva akkori számait, 12 ezer nézővel a toplista nyolcadik helyéig kapaszkodott. Ezzel megdöntötte nem csak Hajnal Tímeát, de az Argo2-t is, és az And Vajna-korszak harmadik legnézettebb magyar filmje lett, a hét végére jó eséllyel a jelenlegi második Liza, a rókatündért is megelőzheti, sőt, ha kitart az érdeklődés, még a Vajna-éra jelenlegi csúcstartóját, a Coming outot is lenyomhatja.

A hétvégi bevételi toplista középmezőnyét a Megjött apuci vezeti, a múlt heti harmadikról az ötödik helyre csúszva vissza, mögötte az aktuális young adult disztópia, Az 5. hullám egy helyet rontva a hatodik helyen áll, míg Tarantino Aljas nyolcasa a negyedikről a hetedik helyre csúszott vissza. A múlt héten még hatodik Holtpont már nincs a top 10-ben, ugyanez a helyzet a Nagyon vadon – Bolondos vadászigény (ami a múlt héten még a hetedik volt), és az Elmentek otthonról esetében is, ami már a múlt héten is csak a tizedik helyet tudta megcsípni.

Magyarországi hétvégi TOP 10 (január 21. – január 24.):

1. A visszatérő – Hétvégi bevétel: 60,2 millió forint. Nézőszám: 42 911. Összbevétel: 167,2 millió forint.
2. Star Wars: Az ébredő Erő – Hétvégi bevétel: 39,2 millió forint. Nézőszám: 23 992. Összbevétel: 1,706 milliárd forint.
3. Pofázunk és végünk Miamiban – Hétvégi bevétel: 36 millió forint. Nézőszám: 25 467. Összbevétel: 36 millió forint.
4. Alvin és a mókusok – A mókás menet – Hétvégi bevétel: 30,8 millió forint. Nézőszám: 24 814. Összbevétel: 30,8 millió forint.
5. Megjött Apuci – Hétvégi bevétel: 22,8 millió forint. Nézőszám: 16 465. Összbevétel: 147,7 millió forint.
6. Az ötödik hullám – Hétvégi bevétel: 21,3 millió forint. Nézőszám: 15 672. Összbevétel: 63,8 millió forint.
7. Aljas nyolcas – Hétvégi bevétel: 19,8 millió forint. Nézőszám: 14 128. Összbevétel: 161,9 millió forint.
8. Saul fia – Hétvégi bevétel: 15,5 millió forint. Nézőszám: 12 433. Összbevétel: 144 millió forint.
9. Gondolj rám – Hétvégi bevétel: 12,2 millió forint. Nézőszám: 8 669. Összbevétel: 12,2 millió forint.
10. Creed: Apollo fia – Hétvégi bevétel: 9,5 millió forint. Nézőszám: 6 457. Összbevétel: 9,5 millió forint.

Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete

Ajánlott videó

Olvasói sztorik