Kultúra

Bizarr dolgok történnek a boszorkányos horror új trailerében

A The Witch című filmben egy 17. századi család olyan helyre talál költözni az erdő mellé, ahová nagyon nem kellett volna.

Az elsőfilmes Robert Eggers rendezte a The Witch (A boszorkány) című horrort, amellyel máris hatalmas elismerésre tett szert, tudniillik a tavalyi Sundance Filmfesztiválon elnyerte érte a legjobb rendezőnek járó díjat. A mozis forgalmazásba eleddig még nem került alkotást azóta is méltatják, így nagy várakozás előzi meg a bemutatóját, amely számos országban még mindig kérdéses, hogy mikor is lesz. Addig is végre megjelent a mozi második előzetese, amely remekül érzékelteti, hogy milyen stílusú horrorral is van dolgunk a The Witch esetében, hiszen a koncepció valóban hátborzongatónak tűnik.

A film az 1630-as években játszódik és a történet középpontjában egy New England-i család áll, akiket kitiltottak településükről, mivel a mélyen vallásos családfő hangot adott a környezetük hitetlensége feletti aggodalmainak. A család egy félreeső kunyhóba költözik, ahol azonban rövidesen olyan eseményeket tapasztalnak, amelyek örökre megváltoztatják az életüket. Az augusztusi első előzetes után most egy különös és ijesztő másodikat kapott a produkció, amely február 19-én fog debütálni az amerikai mozikban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik