Üres a hall, üresek a fotelek, alszik a drinkbár. Szálloda a budai hegyekben, még csak este hét óra.
Ottó áll a recepción, füzetet bűvöl, veszi át a műszakot, a szobák fele tele. „Zömmel külföldi cégek bérelnek itt kecót. Németek, olaszok, meg sok vágott szemű, japán, koreai. A kínai a legrosszabb, olykor éjjel háromkor kezd kolbászolni, hogy éhes. Hiába mondom, hogy konyha csak reggel, nem érti.”
Nyolc körül indul a pörgés, egy kulcs, egy jó éjt, még egy kulcs, még egy jó éjt.
Idős pár bizonytalankodik, kitöltik a bejelentőt, kapnak pár infót, hol az étterem, meddig lehet vacsorázni, mikortól reggelizhetnek, merre a szobájuk. Fölmennek. „Vakon vannak, kábé. Mondjuk mindenki ilyen. Ha belépsz egy szállodába, hiába dumál neked a recepciós, azonnal elfelejted az infót, mert nem rá figyelsz. Így vagyunk összerakva.”
Ottó karácsonykor is műszakban lesz.
„Hozzászoksz, ahogy az éjszakához is. Igazából felsőbbrendűnek érzi magát az ember attól, hogy ünnepen is húzza az igát. Meg ugye olyankor dupla a bér. Csak szar felállni az asztaltól délután, otthagyni a családot, hogy na, én megyek. Plusz másnap a délelőttöt végigalszod, kábé.”
Besípol a pult, valaki lehajtana a garázsba. Ottó kiszól a mikrofonon, a túlvégen valaki rendszámot diktál, Ottó klikkel, kivár, megint klikkel. „Az elsőre nyit a sorompó, a másodikra zár.” Monitor nincs. „Megérzésre csinálom. Még soha senkit nem ütöttem le.”
Tizenegy tájban pincérek vonulnak sorban, pingvinek, karjukon letakart tálcák, szervíroznak, parti lesz a felső szinten; hetente társasjátékozik ott a tulaj, a korhatár tizennyolc év. Fél éjfélkor tucatnyi nő tódul a hallba. Van magas, van barna, van vékony, van telt, van fogszabályzós, mezeitől szinte a luxusig. A nagyfőnök is bevonul, átlagos ötvenes, hozta a haverját is jézuskázni. Udvarias a lányokkal, Robival, mindenkivel. Kulcs a kézbe, sok csajjal, nagy ricsajjal föl a lakosztályba.
„Jó napja van, illetve lesz mindjárt, kábé. Amúgy inkább ordítani szokott. Egy állat, a bulik után hányingerrel jön le a takarító. Szállodában bármi megtörténhet.”
Bármi.
„A minap öngyilkost mentettünk. Aznap utazott volna el, de nem hagyta el a szállást délig. A főkulccsal jutottunk a szobába, ott feküdt, mellette búcsúlevél, begyógyszerezte magát. A mentők visszahozták. Pár nappal korábban meg azt szajkózta egy férfi, hogy ő Szellő István tévébemondó. A közeli szanatóriumból lógott meg, rendőrök kísérték vissza, kábé.”
Éjfél után is megy az egy kulcs, egy jó éjt, olykor egy kulcs, egy problémamegoldás, egy jó éjt az algoritmus.
Hajnali egykor negyvenes bőrdzsekis esik be a nőjével. A csaj háttal támaszkodik a pultnak, a férfi beszél.
– Van szobátok?
– Hány éjszakára maradnának?
– Szerinted?
– Sejtelmem sincs.
– Csak pár órára kell. Az mennyi?
– Éjszakára számoljuk, húszezer.
– Húsz? Ne szórakozzá’. Ennyiért a Meridienben is dughatok.
– Pillanat – szól Ottó, böngészi a gépet, húzza az időt.
A nő fel-felsóhajt.
– Tizenöt – így Ottó. – Ennél okosabbat nem tudok.
– Tizenkettő.
Bólint Ottó.
– A bejelentőt legyenek kedvesek kitölteni.
– Most ez komoly?
– Valamit be kell írnom a gépbe.
– Akkor írd be ezt: Hufnágel Pisti!
– Írom. Huf. Ná. Gel… Lakcím?
– Na, ne.
– Nane?!
– Komolyan be akarod írni a Háború és békét?… Jó, pötyögd akkor, hogy Lumbusz utca 6.
– Kolumbusz?
– Nem. Simán Lumbusz. Lum-busz!
– Lum. Busz… Hat.
Kulcs, pár föl.
Ottó vigyorog, besüpped a recepciós székbe, csetel, fészbukozik. „Most nyugi lesz négy harmincig, kábé.”
És tényleg fél ötkor kezdenek elszállingózni a lányok, ötkor a tulaj és a pajtása is lelép.
Ébredeznek a bentlakók, egy kulcs, egy jó reggelt, még egy kulcs, még egy jó reggelt. A nappalos takarítók is nekiindulnak, magukhoz veszik partvisukat.
Lift ereszti le a bőrdzsekist meg a csaját, a nő unottabb, Hufnágel kisimultabb, mint pár órája.
A fickó leadja a kulcsot, fizet, mint Mézga Géza.
– Köszi mindent, tesó!
El.
Odakint csípős a reggel, a parkolóban lárma. A bőrdzsekis néz bambán, balján az éjszakai kaland áll egyik tűsarkáról a másikra, velük szemben asszony visít.
– Hogy tehetted ezt velem? Hogy történhetett ilyen? Hogy?!
Hát hogy? Egy szállodában bármi megtörténhet. Kábé.
(Galambos Ádám a Central Médiaakadémia online újságírói kurzusának hallgatója)
