De nem kell megijedni, a jövő tavasszal érkező filmben már nem Király Attila lesz Robert Downey Jr. magyar hangja, hanem a jól megszokott Fekete Ernő biztosítja majd orgánumát. A színész csak most, erre a gyorsan összepattintott magyar nyelven megszólaló előzetesre nem tudta szabaddá tenni magát. Egyébként az Amerika Kapitány: A tél katonáját is direktoráló Anthony és Joe Russo rendezésében készülő Amerika Kapitány: Polgárháború egészen elképesztő szuperhőskavalkáddal kecsegtet, hiszen Steve Rogers (Chris Evans) megtalálja és magához téríti korábbi legjobb barátját, Bucky Barnest (Sebastian Stan), aki a közelmúltban még A tél katonájaként tört az életére, viszont az Amerikai Egyesült Államok kormánya, valamint a Tony Stark (Robert Downey Jr.) vezette Bosszúállók szemlátomást berágnak a Kapitányra, aki új cimborájával, a Sólyommal (Anthony Mackie) és immáron Barnes-szal kénytelen felvenni a harcot azokkal, akikkel nem is olyan rég még együtt harcolt Ultron ellen. Az új szinkronos trailerhez egyébként érkezett egy koncepciós rajz is, amelyen egymásnak feszülnek a hősök (egyelőre még mindig Pókember nélkül). Az Amerika Kapitány: Polgárháború 2016. május 6-án debütál az amerikai mozikban.
- 10:17 Csak 2027-ben jön Az ördögűző remake-je
- 10:09 Bemutatta új vezető szakértőjét a Tisza Párt
- 10:04 Trump egymillió dollárért vett Netflix-kötvényeket, miután bejelentették a Warner felvásárlását
- 09:55 Rengeteg kommandós csapott le egy pécsi szórakozóhelyre, ahol rendőrkutyákkal keresték a drogot
- 09:15 Azt hitte, a kutyája hever a mellkasán, de egy két és fél méteres piton volt
- 09:13 Hadházy: Ezt küldjék el a fideszes ismerőseiknek!
- 09:05 „Ha elindulsz, téged nem fog meg senki” – Bodó Lékainak üzent a győztes Eb-nyitány után
- 09:01 24/7: Végre egy józan mondat a világról
- 08:19 Lilu: Soha nem fogok odaállni semmilyen párthoz
- 08:06 Jennifer Lawrence szerint azért nem játszott a legutóbbi Tarantino-filmben, mert azt mondták, nem elég szép
- 08:02 Török Gábor: Senkinek sem mondhatja meg Rogán Antal, hogy mi a valós helyzet
- 08:00 Kiderült, hol veszi fel Matolcsy György a YouTube-videóit, amelyekben rendre hallgat az elveszett százmilliárdokról
- 07:49 Gene Hackmanék halála után 1 évvel eladó lett új-mexikói álomházuk: óriási pénzért kelhet el
- 07:11 2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt a lista a szabadságtervezéshez
- 07:02 Schrödinger Mercosurja
- 07:11 2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt a lista a szabadságtervezéshez
- 19:47 Az Európai Bizottság vizsgálja a Benes-dekrétumok ügyét
- 19:56 Kemény csata, könnyed végjáték – megérdemelt magyar siker a kézilabda Európa-bajnokság rajtján
- 07:02 Schrödinger Mercosurja
- 20:48 Gázolt a villamos a Móricz Zsigmond körtérnél
- 08:19 Lilu: Soha nem fogok odaállni semmilyen párthoz
- 07:01 Trump a neki ajándékozott Nobel-békedíjról: „szép gesztus”
- 18:01 Lázár János lehet egy Fidesz-vereség nagy győztese?
- 04:44 Kőművesként dolgozott, megküzdött a depresszióval, de megtartotta az édesanyjának tett ígéretet a PL brazil gólvágója
- 07:49 Gene Hackmanék halála után 1 évvel eladó lett új-mexikói álomházuk: óriási pénzért kelhet el

