Kultúra

A tengernek nem volt szíve lenyomni a Kiválasztottat

A Moby Dick-adaptáció gyengén teljesített, viszont a Victor Frankenstein nem lett minden idők legnagyobb buktája.

Az éhezők viadala: A kiválasztott – 2. rész hiába gyűjtött „csak” 11,3 millió dollárt az előző hétvégén, még így is meg tudta őrizni első helyét, ami elég jól mutatja, mennyire alulteljesített Ron Howard legújabb filmje, A tenger szívében. Kissé érthetetlen az is egyébként, hogy a film gyártója, a Warner Bros. miért gondolta úgy, a márciusi premier helyett inkább egy héttel a vélhetően minden letaroló Star Wars: Az ébredő Erő elé diszponálja a Chris Hemsworth főszereplésével készült Moby Dick-filmet. Mert így biztosan nem fogja visszahozni a gyártási költségeit az USÁ-ban. A már említett Kiválasztott viszont már közben 244 milliós összbevételnél tart, de ez egyelőre 30 millióval elmarad az előző rész tavaly ilyenkori állásától.

A Dínó tesó még nem érte el a 100 milliós összbevételt, ami egy Pixar-film esetében majd egy hónap után mindenképp csalódást keltő, viszont a Creed: Apollo fia szépen teljesít, összesen majdnem 80 milliónál tart, s ezzel már most jobban teljesít, mint a Rocky 5 vagy a Rocky Balboa. A 007 Spectre közben nem hajlandó kiesni a legjobbak közül, még mindig a hatodik helyen van, és valószínűleg összejön neki a 200 millió az USÁ-ban. Nem biztos, hogy ebben az évben, hanem már átnyúlva 2016-ra, de meglesz.

Viszont örömmel jelentjük a Victor Frankensteinért aggódóknak, hogy a hetek óta kanosszát járó film végre átlépte az 5,4 millió dolláros összbevételt, így nem lesz minden idők legnagyobbat bukó filmje. Ettől persze még nem lehet büszke magára büszke a FOX, hiszen a 40 millióból, valamint a Daniel Radcliffe-James McAvoy páros főszereplésével készült film globálisan sem gyűjtött többet 30 milliónál.

A teljes hétvégi lista (december 11-13):

1. Az éhezők viadala: A kiválasztott – 2.rész. Hétvégi bevétel: $11.3m Összbevétel: $244.5m Gyártási költség: $150m
2. A tenger szívében. Hétvégi bevétel: $11.0m Összbevétel: $11.0m Gyártási költség: $100m
3. Dinó tesó. Hétvégi bevétel: $10.5m Összbevétel: $89.7m Gyártási költség: $200m
4. Creed: Apollo fia. Hétvégi bevétel: $10.1m Összbevétel: $79.3m Gyártási költség: $35m
5. Krampusz. Hétvégi bevétel: $8.0m Összbevétel: $28.2m Gyártási költség: $15m
6. 007 Spectre: A Fantom visszatér. Hétvégi bevétel: $4.0m Összbevétel: $190.8m $250m
7. The Night Before. Hétvégi bevétel: $3.9m Összbevétel: $38.2m Gyártási költség: $25m
8. Snoopy és Charlie Brown – A Peanuts-film. Hétvégi bevétel: $2.7m Összbevétel: $125.0m Gyártási költség: $100m
9. Spotlight. Hétvégi bevétel: $2.5m Összbevétel: $20.3m Gyártási költség: $20m
10. Brooklyn. Hétvégi bevétel: $2.0m Összbevétel: $14.3m Gyártási költség: $10m

Forrás: Box Office Mojo

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik